Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Füzi László: A világ változása
Figyelnem kellett volna rá, évtizedek óta élek írók, költők, festők közelében, így hát számos esetben megtapasztalhattam, hogy a személyes élet tényei, a családi történések, vagy akár a leghétköznapibb jelenségek is átlényegülhetnek, s jelentős művek mozgatóivá, motívumaivá válhatnak. Ha jól meggondolom, irodalomtörténeti munkáimban is azt kerestem, igaz, szükségszerűen kisebb rálátással, mint a barátaim esetében, hogy a személyesség miképpen formálja magát a művet. Most a saját munkám miatt lett fontos Esterházy Péter mondata. Nem az foglalkoztat, hogy bensőséges-e ez a könyv, vagy nem, hanem az, hogy látható-e benne a szerző, avagy nem. Valójában nem ennek a könyvnek a mineműsége, jellege foglalkoztat. Számomra az a fontos, magamban így fordítom át kérdéssé Esterházy Péter állítását, hogy mindaz, ami megtörtént velem, az, amit ebben a könyvben is leírok, szóval a megélt és tudatosított, néha egzisztenciális jelentőségűnek tűnő történések megmutatják-e azt, aki vagyok, vagy valahol, a történések mögött, szinte azok mögé rejtőzve vagyok az, aki vagyok. Még mindig fordítok a kérdésen, valójában azt kérdezem, mondom, hogy a megélt történések formáltak-e rajtam valamit, vagy az a mag, amelyik a magatartásomat irányítja, eleve adott volt, s a történések csak színezték, mekkora leegyszerűsítés ez, de nem tudom másképpen mondani, az életemet. Megpróbálom megválaszolni a kérdést. Abba, ami megtörtént velem, az otthonról való kiszakadástól a társkeresésig, a munkához való viszonyomtól az otthonteremtésig, úgy léptem bele, hogy gazdagodjak, valahol a belső világomban gazdagodjak általa. A fenti mondatot megint csak nehezen írtam le. Nehezen, mert mintha valamiféle tudatosság sugározna belőle, noha életem meghatározó történéseibe egyszerűen beleléptem, semmiféle előre megfogalmazott szándék nem irányított. Ami megvolt bennem, már a kezdetektől megvolt bennem, az az önépítés szándéka volt. Nem is volt más célom, így az olvasmányaimnál is rögtön megtaláltam azokat, amelyek egzisztenciálisan érintettek meg. Nyilván ezért találtam rá azokra az írókra, akik közvetlenül az önépítést állították gondolkodásuk középpontjába, így Tolsztojra és Németh Lászlóra. 22. A kezdetekkor, még otthon, a régi világban, majdhogynem gyerekkorában azon gondolkodott, hogy ír majd egy alapvetően szociológiai jellegű könyvet, abban a könyvben azt próbálja majd feltárni, hogy milyen körülmények fogták körül az életét, határozták meg azt. Amikor idáig eljutott, hirtelen ugrással már a döntéseinél és a vállalásainál tartott, mondja. A döntéseiről, vállalásairól azonban nem akart írni, mondja. Nem azért, mert nem akarta magát megmutatni, mondja, hanem azért, mert a döntései és a vállalásai is innen vannak az irodalmon. Az élete részei, az élete azonban nem része az irodalomnak. Az irodalmat csak az foglalkoztatja, ha ma 46
