Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Füzi László: A világ változása
A közösen megélt történések alapján egyfajta közös történelmi tapasztalat alakult ki. Tünékeny, ma már csak az emlékeinkben élő pillanathoz kötődött mindez. 1. Ha hazaköltöztek volna Ágival, még az egyetem után, biztosan házat építettek volna maguknak, mondja. Azt is tudja, hogy otthon ketten együtt nem tudtak volna mit kezdeni, munkájuk sem lett volna, s a helyüket sem találták volna meg. Igaz, lettek volna, akik segítettek volna nekik, a nagycsalád akkor még létezett, ő is több ház felépítésénél segédkezett, nekik is segítettek volna, mondja. Ha az otthoni világhoz közelebb telepedtek volna le, akkor is segítettek volna nekik, mondja. Ebből a távolságból azonban senki sem tudott segíteni nekik, ezt nem lehetett megoldani. Ez a sorházi lakásunk akkora, mondja, mint amekkora a szülei háza volt. Városi lakás, kényelmesebb, jobban kihasználható, mint az a hatvanas években épült ház. Édesanyja egész életében központi fűtést szeretett volna magának, élete utolsó időszakára talán ezért költözött fel Pestre, lakótelepi lakásba. A fűtés otthon örök gond volt, nyirkos is volt a ház szinte egész évben. 2. A lakótelepek elterjedésekor sokan választották a korábbiaknál kényelmesebbnek tűnő panellakásokat, a csapdahelyzetet, az előzőeknél szűkösebb tereket csak később tapasztalták meg, mondja. Szüleinek még nagy kertjük volt, nekik hatvan négyzetméter, nagyobbat az ő időbeosztásukkal megművelni sem tudnának. S érteni is kellene hozzá, teszi hozzá a fenti mondathoz. Ezt a lakást, noha az életformájuknak megfelel, mégis szűknek érzik. Nemcsak élnek benne, mondja, hanem dolgoznak is benne, ezért kicsi nekik, mondja. Itt őrzik a könyveiket is, számukra már sehol nincs hely. Vendégeket is alig tudnak fogadni benne. S mégis, otthon vannak ebben a lakásban, ez az övéké, ez nőtt hozzá az életükhöz, mondja. A nappali ablaka a maguk építette kertre néz. Mindig szép ez a kert, tavasszal, amikor friss zöld minden, s később is, télen a hóesésben végtelen nyugalmat áraszt. Azt mondja, ennyi ma minden családnak járna. 3. A Vacsiközt Petit sétáltatva ismerte meg. Tolta-altatta a babakocsiban, közben órákat ment, a kocsit tolva a Vacsiközben. Később a nyakába ültette, beszélgettek, úgy mentek utcáról utcára. Aztán jött a szánkózás, mondja. 32