Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)

halottak legnagyobb öröme. Itt persze várhat a halott, az utolsó ítélet napjáig. Várhat, amíg fekete lesz, amíg por és hamu lesz, itt várhat a harsonára, ha közben meg nem siketül. "88

Komlós Aladár kötetkritikája a még „szlovenszkói" időkből ismert Máraiból indul ki, és kellemes meglepetésének ad hangot: „...a legtöbb cikk már új Márait is mutat. Egy jókedvű Márait. Az egykori felhők eloszoltak, a »zendülő« megérett s most játszik. Azelőtt a kerítésen kívülről nézte az embereket, vicsorgottá rájuk a fogát s nem akart közéjük állni, lassan mégis hozzájuk került, maga sem vette észre, hogyan. Most már csak csipkedi őket s enyhe, barátságos utálattal enyeleg velők. Azelőtt a teremtés koronájának érezte magát, akinek jussa van hozzá, hogy tiszta és teljes életet éljen, most beéri vele, ha el-elmulat a világ fölött. "89 A csipkelődés később is megmarad, s kétségtelenül a színvonal is, de az említett jókedv nem túl sokáig tart.

Külön vizsgálat tárgyává lehetne tenni publicisztikája poétikai kérdéseit, ugyanis előszeretettel ír átmeneti műfajú cikkeket. Maga is alkalmazza műveire a tárcanovella megjelölést (Medvetánc), a prózai epigrammát (A négy évszak, Ég és fold). Napilapban megjelent írásai sokszor egyesítik magukban a tárca, a glossza, a kroki stb. jellegzetességeit, mert ez adja tolla alá a legmegfelelőbb kifejezési formát, ebben tud szellemesen könnyed és egzisztenciálisan fajsúlyos lenni - olvasóit pedig elvarázsolni „az olvasólenyűgözés maximumával", ahogyan Fábry Zoltán fogalmazott.90 Néha megelégszik azzal is, hogy csak egy jellemvonást vagy helyzetet mutat be merész asszociációkkal, emelkedetten, vagy éppen részvéttel telve. Mintha csak megfogadta volna Acsádi Ignác szellemes mondását, kihasználta mindazt az adottságot, ami a műfaj lehetőségeiben rejlett: „A modern tárca egy nagy szalon, melyben minden nap más valaki viszi a szót, melyben a komoly tudós, a kérlelhetetlen kritikus, a könnyed causeur91 és a kedélyes humorista találkoznak egymással. "92 S idézzük még Speidl Károlyt ugyanerről: „A tárca? Egy napi halhatatlanság."93

A nagy elődök nyomába lépve a kritika is hamar elismeri a publicista Márai erényeit, miközben bírálja is őt: „... tartja azt a színvonalat, amit Ignotus, Kosztolányi és mások a magyar újságírásban jelentettek. Egy művelt fej és érzékeny idegű költő élményeit építi bele cikkeibe. Nemzedékének egyik legbravúrosabb stilisztája. Stílusa az, amivel máris hatott: ez a hanyagnak látszó, de tökéletes eleganciájú, a mondatokat lazán mellérendelő, rendkívül megolajozott stílus, amelyben a gúnyos és fölényes kijelentések közül néha meglepetésszerűen csap ki egy-egy mélyről jövő, forró és ritka fényű mondat" - írja róla Komlós Aladár első gyűjteményes publicisztikai kötete, a Műsoron kívül kapcsán.94

Újságírói aranykora: az Újság (1924/1928-1936)

„Az utolsó esztendők zavaros eseményeinek legélesebb szemű krónikása Márai Sándor. A háború utáni kor viharában fejtetőre állított emberiség életéből halássza ki biztos kézzel, megvesztegethetetlenül tiszta ítélettel az ember és társadalom ezernyi apró bűneinek, botlásainak legjellemzőbbjeit. ”95 Ilyennek látta az újságíró Márait a korabeli kritika; ekkor már nemcsak olvasott

88 Műsoron kívül. Bp. 1931. 222-223.

89 Komlós Aladár: Műsoron kívül. Márai Sándor regénye. = Nyugat, 1931. jún. 16. 12. sz. 831.

90 Fábry Zoltán: író és osztályharc. = Korparancs. Bratislava. 1969. 84-85.

91 causeur (fr.): jó társalgó

92 Idézi Lovrich Gizella: A tárca a magyar irodalomban. Bp. 1937. 4.

93 Lovrich i. h.

94 Komlós Aladár, i. m. 832.

95 D. L. [Dormándi László]: Hogy' született a Képeskönyv? = Literatura, 1932. jan. 333.

77