Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 9. szám - Mészáros Tibor: „...az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat” (A publicista Márai)

azt a budapesti zsidómagyarságot, nem is azt a modern degenerált szókicsavaró műnyelvet, melyet a pesti firkász urak a kávéházakban kotlának ki, hanem azt a valódi, tősgyökeres régi nyelvét a magyar népnek, mely természetesen nőtt, mint a mező virágai. Nehogy azt gondold, hogy az embernek anyanyelvét nem kell tanulnia. A városi embernek bizony kell, kivált, ha német az anyja. De legjobban kell óvakodnia az újságok rontó befolyásától. Ha meg akarod őrizni magyar nyelved tisztaságát, hogy magyar költő lehess, akkor nem szabad modern szemetet olvasnod, újságot pedig kezedbe venned sem szabad. így kaptam akkor a másik útmutatást, mely az ellenkező irányba mutatott, de követni akartam ezt is, habár nagy áldozat volt, hogy újságot ne olvassak. Mert a délafrikai búr háborúról volt akkor szó benne, és én lelkesedtem a búrok nagyszerű hősiességéért. "w

A fentieket figyelembe véve is egyoldalúnak tűnik az Ambrus által képviselt nézet több szempontból is (ha adott pillanatban valós helyzetértékelésen is alapult): néhány újságíró nélkül több kiválóságunk el sem indulhatott volna pályáján. Vészi József adott publikálási lehetőséget a fiatal Adynak a Budapesti Naplónál, és anyagilag támogatta őt párizsi tartózkodásai során. Ugyanígy segítette pl. Kodolányi János indulását Miklós Andor, az Athenaeum elnöke: „Pályám elején förtelmes nyomorban és megaláztatásban éltem. Szívem tele volt nagyot akarással, de sötét, külvárosi hónapos szobámat pókhálóval szőtte be az elhagyatottság és a kétségbeesés. (...) Akkor valaki megmutatta Miklós Andornak első írásomat és ő azonnal mellém állt."10 11 Másrészt a XX. század első felének legszínvonalasabb alkotói szinte természetes módon újságírók is voltak. Az igényes írók tehát cáfolják, illetve írásaikkal pozitívra változtatták Ambrus negatív jóslatait: összekötik a népszerűséget és igényességet, az érdekes témaválasztást és a színvonalas stílust.

Ambrus számára éppen utóbbi az egyetlen pozitív tényező: nemcsak firkászok, hanem írók is írnak az egyes orgánumokban, „...a hírlapírás magának az irodalomnak is több szolgálatot tett, mint amennyi kárt okozott neki. Ha egyéb érdeme nem volna e tekintetben, csak az, hogy a réginél sokszorosan nagyobb közönséget szerzett, nevelt az irodalomnak s ezzel az irodalom fejlődését is elősegítette, már ez az egy érdeme is ellensúlyozná az okozott kárt. [ti. az olvasókra gyakorolt túl nagy befolyást.] "12 Molnár Ferenc könnyed iróniával fűszerezett cikkei már valószínűleg túlságosan hígnak tűntek a Midás király írója számára: „Gavallér az, aki meghív téged vacsorára egy budai korcsmába, és nem fizetteti veled az egész vacsorát. Még nagyobb gavallér az, aki a maga részét egészen megfizeti. Arra vonatkozólag, hogy mi az az ember, aki a magáét is, meg a tiedet is kifizeti, lásd sajtó alatt levő Ki a balek? című művemet. (...) Gavallér az, aki úrinők társaságában disznó viccet mesél, de azt mindjárt hozzáteszi: »pardon«. Gavallér az, aki a villamosban ül, s egy künn szorongó, álló hölgyet látva nem marad ülve megokolás nélkül, hanem hirtelen újságot olvas, hogy olybá tűnjék, mint aki nem látta meg a hölgyet. (...) Gavallér az, aki vasárnap este Gödöllőn a tolongásban akként száll pesti vonatra, hogy a hölgyeket nem arcba, hanem csak mellbe vágja a könyökével. (...) Gavallér az, aki mielőtt spriccert rendel, megkérdezi egy igen drága francia pezsgő árát. Gavallér az, aki mikor pénzt ad kölcsön, ezt mondja: „köszönöm". (...) Végül elvitázhatatlanul gavallér az, aki csak a borravalót fizeti ki, az ebédszámlával adós marad."13

A fentiek után nem csoda, hogy hasonlóan elítélő szemlélet tükröződik Márai önéletrajzi ihletésű regényében is: „Mikor családom neszét vette később, hogy újságok körül forgolódom Pesten, sokáig elveszett embernek tartottak, mintha gyepmesternek vagy hóhérnak állottam

10 Balázs Béla: Álmodó ifjúság. Bp. 1967. Magyar Helikon. 372.

11 Buzinkay, i. m. 89.

12 Ambrus, i. m. 7.

13 Molnár Ferenc: Ki a gavallér? = Pesti Napló, 1906. augusztus 2. 210. sz. 10.

64