Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 9. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

ság. És ilyen sorrendben... Ilyen tiszta szavakat a bennünket túlságosan is óvó tanárainktól nemigen hallottunk a bolsevik diktatúra és a Kádár-terror idején, pár évvel 1956 után.

Aztán úgy adódott, hogy hazafelé menvén - hiszen akkor már pesti lakos voltam — Kunszentmiklósig együtt utaztam elnökünkkel, Majoros József igazgató úrral. Szinte egymásba botlottunk, s természetesen egymás mellé ültünk. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy úgy éreztem, az fölért még egy emelt szintű érettségivel. Otthon aztán nagy volt az öröm, édesanyánk nagyon boldog volt. Nemcsak az én bizonyítványom miatt, hanem hogy öcsém is jól beilleszkedett az új iskolájába, s megállta ő is a helyét a pest(szent)lőrinci gimnáziumban. Ezek után természetesen megnövekedett önbizalommal mentem az egyetemi felvételire, az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára. Magyar-filozófia szakra jelentkeztem, mivel az újságírói szak éppen akkor megszűnt. Irodalomból azt kérdezték, milyen nagyobb könyvélményem volt mostanában. Természetesen előhozakodtam Juhász Ferenccel és gyűjteményes kötetével, A tenyészet országával. Égre-földre dicsértem, s úgy gondoltam, brillíroztam. Aztán filozófiából kérdezgettek - hála Szvétek Sándor úr előadásainak, itt is tudtam válaszolgatni. Végül azt mondták, elemezzem nyelvtanilag azt a mondatot, hogy „öt meg négy az tíz".Nekiültem — alany, állítmány -, nem is olyan egyszerű. Az elemzés után azt kérdezték, jó, nagyon jó, de nem találok-e benne valami furcsaságot. Nekiálltam még egyszer, megint ugyanarra az eredményre jutottam. Ekkor azt mondták: Nem lenne helyesebb így a mondat? „Öt meg négy az kilenc". Szörnyen elszégyelltem magam: a grammatika mellett nem jöttem rá a mondat igazságtartalmára. Kiszédelegtem a teremből, de a folyosón utolért a bizottság egyik tagja, s közölte, most nem, de a következő évre tudnának fölvenni előfelvettnek, és nem filozófiára, hanem az éppen most induló népművelés szakra - annak tananyaga jobban illik az újságírói munkához. Természetesen, ha egy kis csalódással is, elfogadtam. Egy év kihagyással így kezdhettem az egyetemet 1962-ben, magyar-népművelés szakon. (Érdekes megjegyeznem viszont, hogy amikor öt év múlva végeztünk, valamilyen ügyben sorban álltunk a tanulmányi osztályon, s eközben én egy oldalsó asztalkán megláttam a rólunk szóló feljegyzéseket, egymás tetején voltak, s legfölül megláttam az én nevemet. Ezt már megnézem, ha így adta a sors, gondoltam, elvettem, s belelapoztam. Nagy megdöbbenésemre az állt benne, hogy irodalmi felvételimet négyesre, míg a filozófiát jelesre értékelték. Hát, ez igazi „slusszpoén"! Ezzel együtt nem jártam volna jól a filozófiával, mert a kötelező világnézeti tárgyaktól is kivert a hideg veríték.) De álmomban sem gondoltam volna, hogy a már akkor is rég Kossuth-díjas, nagy költőt ilyen különbözőképpen értékeljük.

54