Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 9. szám - Mohai V. Lajos: Hádész parancsa (vers)
Mohai V. Lajos Hádész parancsa Halálra ítélt állatok mellett lépdeltek a szenesek. A testük megreccsent, az óriás sereglet remegett. A feledés egyszer majd mindent elmos. A bakancsok alól sár fröccsen szét. Az utolsó ítélet hangja. A vágóhíd kapuját nyitni Hádész parancsa. Kondul a lélek harangja. Nyöszörögtek az istállók, és a szélfútta pajták. Befogták szemüket. Mindenük odalett. Az udvarok szárítókötelein bukott angyalok a hiszékeny hajnalok. Isten festőállványán rajzok. Nincs öröklét. Boldogtalan fény forgácsok jelenései a falakon. Csúnya forradás. Hádész olajképe a vakolaton. Halotti maszkok az úton, a sárban. A lovak és a szenesek a világvégi leárazásban. De az utolsó álmok még a szív szégyenét visszaverték. Visszapattant ezer alakban az átizzadt félelem. Békét kötni nem lehet. Nincs ellenkező eset. A lovak nem visszakoztak, sem a szenesek. Újra besötétedett. Öklüket rázták a szelek. Szörnyülködtek az elemek.
