Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 7-8. szám - Kanalas Imre: Kecskemét város fejlődésének stratégiai irányai

(1269 házban keletkeztek károk, ez az összes épület 28%-át jelentette), károk keletkeztek a város malmaiban és gyáraiban is. A kárt mintegy 8 millió koronára becsülték, s bár a város kapott államkölcsönt, illetve a nagyobb városok (Szeged, Debrecen, Kiskunfélegyháza, Kolozsvár) is segítő kezet nyújtottak, a rengés miatt sok korábban tervezett beruházás elmaradt (korszerű vízvezetékrendszer kiépítése, vásárcsarnok építése, víztorony és Rákóczi-emlékmű építése). Kada Elek 1913-ban bekövetkezett halálával lelassultak a városi építkezések, így egy „óriás faluba zárt városmag" maradt Kecskemét főtere.19 A nagyvárosi arculat nem tudott továbbterjedni a lakóövezetekre, s a falusi képet még inkább erősítette a város északi, keleti, déli és délnyugati peremén kialakuló új, lakhatási célokat szolgáló telepek (pl. Mária-, Budai-, Vacsi- és Szolnokihegy, Alsószéktó, Rendőrfalu).

Az első világháború (bár hadműveletileg a város területét nem érintette) végleg lezárt egy fejlődési időszakot a város életében, amely ugyan jelentős eredményeket hozott a városiasodás tekintetében, a település jellemző alapszerkezetét, utcahálózatát - a főtér övezetén kívül - nem tudta érdemben módosítani. A város lakóövezeteinek térbeli terjeszkedése és az új övezetek alacsony infrastrukturális kiépítettsége azonban a későbbi korokra számos problémát (nagy fejlettségbeli különbségek az egyes városrészek között, szilárd burkolatú utak kiépítésének igénye, különböző funkciójú területek keveredése, magas városüzemeltetési költségek stb.) származtatott tovább.

A két világháború közötti ipari fejlődés (új szeszgyár, Platter-féle konzervgyár, mezőgazdasági gépgyár) és a város lassú funkcionális átalakulása az 1930-as évekre Kecskemét népességének foglalkoztatási szerkezetét (jelentős mértékben növekedett az iparban, a kereskedelemben és a közlekedési ágazatban dolgozók száma) és övezeteit is átalakította. Az említett változások a városszerkezetben is átalakulási folyamatokat indítottak el (5. ábra).

A városfejlesztés irányai ezekben az évtizedekben a józan praktikumot s a város gazdasági igényeinek kiszolgálását követték. A folyamat pedig az eddigi agrárvárosi fejlődés irányából egy modernebb, nagyobb szervezettségű ipariagrár város kialakulása felé kezdett mutatni. A folyamatosan emelkedő lakosságszám miatt (1900-ban 46 059 fő, 1930-ban 58 169 fő) a város jelentősen túlterjeszkedett az egykori árokrendszer (amit leginkább a nagykörút futásával lehetne azonosítani) nyomvonalán. Megállapítható, hogy ezen a megnagyobbodott belterületi részen kezdődhetett el a korszerűbb városszerkezetre jellemző új övezetek kialakulása, itt jöttek létre a keleti és déli irányban elhelyezkedő iparterületek, pályaudvarok és az azokat kiszolgáló raktárak.

A város belsőbb övezetei is tovább formálódtak. Megépült a Megyeháza (1923-1925), a Tanítóképző Főiskola épülete (1930), a Postapalota (1930-1931) és a Piarista Iskola (1930-1933). A főtér körül kialakultak a térfalak, melyek földszinti részén üzletsorok jöttek létre. Ezt a szerves fejlődési ívet szakította meg a második világháború, melyet követően a város a hagyományaitól és adottságaitól teljesen eltérő, másfajta fejlődési út bejárását kezdte el.

19 Juhász István: Kecskemét Város Építéstörténete, Kecskeméti Füzetek 8., Kecskemét 1998, 362 p.

158