Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 7-8. szám - „Mostanában megtanultunk álmodni a jövőről” (Ailer Piroskával Rigó Róbert beszélget)

lalatokról, hanem intézményekről is beszélhetünk, akár bankokról, akár állami, önkormányzati intézményekről is. Van tehát egy jelentős munkaerőigény ezen a területen is. A térségbeli gazdasági fejlődésnek, amiről itt beszélünk, fontos része, hogy legyen ezen a területen is megfelelő szakemberképzés és -utánpótlás. A főiskolán erről korábban is szó volt, és időről időre előkerült, hogy a gazdasági képzési területre szükség lenne. Nem könnyű folyamat azonban egy új képzési területet kialakítani. Bármelyik képzési területet választanánk, annak a kialakí­tása is hasonlóan nehéz feladat lenne, oda megfelelő oktatókat kell találni, nem is egyet, hanem többet, ez a gazdasági területen is komoly kihívás volt. Ebben évek munkája van, hogy ezt létre lehetett hozni. Bízom benne, hogy a gazda­sági szakok is elindulnak duális képzési formában, és igazából azt reméljük, hogy a hallgatók olyan tudást fognak szerezni, a pénzügy-számviteltől kezdve, a kontrollingon, vállalatirányításon, marketingen át, a kis- és közepes vállal­kozások (kkv) fejlesztéséig, amelyek itt a térségben jól hasznosíthatók lesznek. A szakirányok kapcsán kifejezetten fontosnak tartjuk a kkv-k fejlesztését, de kultúramenedzsmentben is gondolkodunk, ami egy nagyon különleges terület lesz és sokféle ötletet kapunk hozzá. Szóval ez egy izgalmas és új terület lesz, a főiskola életében. Azt remélem, hogy ez is egy hasonlóan sikeres történet lesz, mint amilyen a járműmérnökképzés lett.- Július 1-jétől az egyetem úgy fog fólállni, hogy marad a három kecskeméti kar, és Szolnokon létrejön egy negyedik, a Gazdálkodási Kar. Ha Kecskeméten 2017 szeptembe­rére megépül az új campus, és már nemcsak egy évfolyam, hanem több is lesz, esetleg több szak is, akkor két gazdasági kara is lesz az egyetemnek, és az egyik Szolnokon, a másik az Izsáki úton fog működni, vagy egy kar lesz, és két telephelyen funkcionál?- Az integrációnak ez egy elég neuralgikus kérdése volt, és talán még most is az, mert ez egyfajta önállóság kérdése is. A szolnoki kar - ami most július 1-jével létrejön - önállóságának a kérdése mindig erősen érzelmi kérdés is, hogy mi legyen, hogy legyen, és hogyan irányítsuk. Mind a két változat életképes, logi­kailag a mi főiskolai működésünkbe illeszkedne, mivel egy diszciplína, akkor egy kar, és a kar vezetője a dékán, aki az egész diszciplínát irányítja, akár több telephelyen, Kecskeméten és Szolnokon is. Ami nyilván fölveti azt a kérdést, hogy azért ennek a karnak az irányítása mégiscsak Kecskemétről történjen, ami persze Szolnokon nehéz kérdéseket vet fel. Az sem elképzelhetetlen, és erre is van azért Magyarországon példa, hogy ugyanabból a diszciplínából két különböző kar legyen, sőt akár ennél több is, ahol azért ezek profilban mégiscsak eltérnek egymástól. Ez egyelőre nem aktuális kérdés, mert most a GAMF Karon belül indul a gazdálkodási és menedzsment szak, és ahhoz, hogy mellette más szakok is induljanak, és önálló karrá váljon, még idő kell, mert ahhoz még több oktató kell. Ezért aztán egy időre nyitva hagytuk ezt a kérdést azzal, hogy körülbelül még két évünk van arra, hogy megszülessen a végleges válasz. Ez egyrészt azon fog múlni, hogy mi milyen gyorsan tudjuk a kart felépíteni, másrészt azon, hogy Szolnokon hogyan sikerül rendezni a viszonyokat, sikerül-e ott a képzéseket megerősíteni, sikerül-e a financiális helyzetet rendezni, ami a következő két évben meghatározó lesz. És aztán majd meglátjuk. 115

Next

/
Thumbnails
Contents