Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Rajzok egy élet tájairól (Horváth Máriával Váczi Mária beszélget)
Az emberi arcnál csodálatosabbat meg el sem tudok képzelni, mennyi szépség van egy arcon! Természetesen mástól sugárzik, mástól szép az idős ember arca, mint a még „időtlen" fiatalé. Rajzolni és festeni is „hálásabb" feladat az idős arcokat, mert azokon már annyi minden előhívódott abból a titokzatos „negatívból". A fiatalságban talán nem is a szépség az érdekes, őket a lendület meg az energia teszi gyönyörűvé. Sok ilyen fiatalt látok magam körül.- Azt hiszem, a te gyanakvásmentességed is irigylésre méltó...- Dehogyis! A kétely és bizalmatlanság, a képmutatás benne van mindennapjainkban. A bizalom nagyon fontos, erősen él bennem annak ellenére, hogy vannak rossz élményeim. Ha egyáltalán irigyelni lehet tőlem valamit, az a képesség, hogy a kellemetlen, fájdalmas dolgokat igen hamar elfelejtem, és a bizalom mindig újraépül. Olyan faluban töltöttem a gyermekkoromat, ahol mindenki kicsit másképpen beszélt magyarul, ez meghatározó élmény volt számomra. Magyarok, svábok, székelyek, felvidékiek, szerbek és cigányok laktak itt, akik átélték a történelem borzalmait, a ki- és betelepítéseket, deportálásokat, a malenkij robotot. Talán egy kicsit elfogadóbbá válik az, aki gyermekkorát ilyen közösségben tölti. (Mindenkinek jó szívvel ajánlom olvasásra Thiery Árpád: Bábel volt, Véménd című könyvét.)- Régen hallottam egy interjút Polcz Alaine-nel, az ünnepekről és a rítusokról kérdezték. „Amilyen a rítus, olyan a közösség, amilyen egy ország karácsonya, olyanok a lakói — mondta. Önmagunknak tehetünk szemrehányást, ha kiüresedettnek érezzük ünnepeinket." A te életedben mit jelent az ünnep?- Szeretem Polcz Alaine írásait, minden könyvét elolvastam. Vele szemben van egy adósságom. Jó pár évvel ezelőtt elhatároztam, hogy meglepem karácsonyra egy papírmasé angyallal. Elmúlt a karácsony, gondoltam, majd jövő karácsonyra elküldöm. Elkértem a címét is, de ekkor ismét elhalasztódott, hiába jött a következő karácsony, elkéstem, ezt nagyon sajnálom. És ide lehet kapcsolni ezt a „jóra való restség"-et is. Olyan sokszor van eszembe, hogy egy embert hogyan tudnék boldoggá termi vagy örömet okozni, s aztán mégsem teszem meg. Sok ilyen van, amit utólag úgy sajnálok, hogy nem tettem meg. Erre nagyon próbálok vigyázni, hogy ne legyek lusta megtenni ezeket a jókat. Hogy mit jelent számomra az ünnep? Véméndet, ahová, ha hazamentem, akár csak néhány napra is, azonnal befogadott a Rend, ami egy falunak meg a szüleim házának a rendje volt, és ott minden olyan nagyon szépen ki volt találva, összhangban a természettel, növényekkel, állatokkal. Otthon átélhettem annak örömét, hogy az ember képes rálátással szemlélni az őt környező világot. Képes harmóniában lenni önmagával, és képes kiigazítani a hibáit, lecsendesíteni rohanásait, kapkodásait. Azután, mikor visszajöttem Kecskemétre, s felülnézetből, „totálból" tudtam ránézni az életemre, tisztábban láttam a néha fölöslegesnek, nevetségesnek, addig fontosnak vélt dolgokat.- „A megbilincselt költészet - írja William Blake - megbilincseli az emberiséget. Nemzetek pusztulnak vagy virulnak, amilyen arányban költészetük, festészetük és zenéjük pusztul vagy virul. Az ember eredeti állapota Bölcsesség, Művészet és Tudás volt. "Mit gondolsz, korunkra is érvényesek ezek a gondolatok?- Lehetséges, de a filozofikus tűnődés helyett jobban vonz a feladat, hogy filmjeimmel felkeltsem az érdeklődést kultúránk különleges értékei, a népmesék iránt. Szerencsére, még mindig van vers, zene és kép, s remélem bölcsesség is, hogy a jövőben is így maradjon! Láthatjuk, az emberek koncertekre, színházba, moziba, kiállításokra járnak ma is, akármi történik. Változások, hangsúlyeltolódások természetesen vannak, például az 78
