Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Rajzok egy élet tájairól (Horváth Máriával Váczi Mária beszélget)
emberiség történetében soha nem volt ilyen nagy szerepe a képnek, mint napjainkban. Az információk legtöbbjét álló vagy mozgó képekben kapjuk, miközben tudjuk, hogy ekkora képi manipulációra soha nem volt lehetőség, mint ma. Ez a furcsa ellentmondás lengi be életünket, már nem igaz a „hiszem, ha látom". (Szép a magyar nyelv, képtelenségnek azt nevezzük, amit hihetetlennek tartunk.) A látványKÉPség fontosabb szerepet kap a lényegnél, vagyis KEPmutató lett a világ. Éppen ezért sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a vizuális nevelésre, hogy gyerekeink el tudjanak igazodni ebben a képözönben.-Az animáció állhatatosságot kíván, sok munkával, türelemmel, kitartással, képkockáról képkockára haladva, hosszú ideig készül. Igen kimerítő mesterségnek tűnik a filmcsinálás, hosszú alkotói pályád során nem fáradtál bele időnként egy kicsit?- Néha igen, de ilyenkor másféle örömtevékenységekbe fogtam, könyveket illusztráltam vagy kiszakítottam magamnak egy évet, amikor papírmasék készítésével foglalkoztam. Ekkor született sok masés angyalom, melyekből közös kiállításaink is voltak lányaimmal, Eszterrel és Judittal. Szintén jó szívvel gondolok vissza a közös munkára Késmárky Máriával, a Világlátó címmel szerkesztett tankönyvekre. Filmes tevékenységem mellett bábos életem is fontos lett, hiszen az animáció és a bábszínház rokonok, édestestvérek. Különös átjárhatóság van a két műfaj között. Terveim által élettel telik meg az üres színpad, ahogy a fehér papírra rajzolt figuráim életre kelnek a filmvásznon. Tucatnyi bábelőadás látvány- és figuratervét készítettem, néhány darab forgatókönyvének társszerzője is voltam. A Picasso festményeire épülő mesejáték, A kék ruhás kislány története különösen a szívemhez nőtt. Kiss Ritával, a darab rendezőjével, a Ciróka Bábszínház előadásában, Picasso alkotásait szerettük volna megismertetni a gyerekekkel, és bevezetni őket egy izgalmas fantáziajátékba, melynek során továbbgondolhatják azt, amit látnak. Ezt segítették a különféle technikai megoldások, így a vetített képek és a filmes animáció váltakozó egymásutánisága is. Az előadás számos elismerésben részesült itthon és külföldön. Büszke vagyok arra, hogy 2009-ben, a finnországi szépművészeti múzeumban rendezett Picasso-kiállításra, társrendezvényként, ezt az előadást is meghívták.- A filmeket - mint tudjuk - nézni, és nem számolni kell, de esetedben a számvetés e módjától sem tekinthetünk el, mint ahogyan a díjaktól sem. 80 filmet - közöttük ötven magyar népmesét -, képkockák százezreit készítetted 1982 és 2015 között, 35 díj, a hazaiak mellett a világ számos országában - például Kínában, Japánban, az USA-ban, Oroszországban, Kanadában, Iránban, Portugáliában, Franciaországban - rendezett filmfesztiválon, és 1990-ben a Balázs Béla-díj. A rajzfilmes és bábszínházi munkák elismeréseként Albin Brunovsky-emlékérem (BAB International Festival of Animated Films for Children, Szlovákia) 2014-ben.- A díjakról annyit, hogy egy filmnél az idő dönt! Meg tudod-e nézni tíz év múlva is! Ez az egyedüli mérce, és nem a fesztiválsiker. A környezetem véleménye mindig jobban érdekelt, mint például az, hogy Amerikában mit gondolnak. De azért van egy emlékezetes kivétel, amikor a híres Chicagói Nemzetközi Gyermekfilm Fesztiválon 2008-ban első díjat nyertem a Magyar népmesék sorozat Hogyan telt a gyermekkorom című epizódjával. Aminek őszintén örülök, hogy a Magyar népmesék sorozat több filmje, Dávid Máriának (Adam Mickiewicz Egyetem, Poznan) köszönhetően, bekerült a magyart mint idegen nyelvet tanulók oktatásmódszertanába. Hungaricummá vált rajzfilmek a magyarórán című tanulmányában olvasható, hogy „a lengyel diákoktól kezdve az indiaiakon át a magyar 79
