Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 7-8. szám - Rigó Róbert: Kecskemét helye a városhierarchiában és társadalmi változások a népszámlálások tükrében

bevételhez juttatta még a kis területeken gazdálkodókat is és a várost is.20 A Duna-Tisza köze, azon belül is a Homokhátság a vizsgált időszakban mindvégig az ország leginkább tanyás területe volt. A szántóföldi növénytermesztésre kevésbé alkalmas, alacsony minőségű és aranykorona-értékű homoktalajon, nem alakult ki a Dunántúlra és az Alföld egyes területeire jellemző nagybirtokrendszer és az azon működő uradalmi gazdálkodás, a földet művelő cselédséggel. A Homokhátság mezőgazdasága a kis- és középparaszti rétegre épült. A 20. század első felében az itt kibontakozó zöldség- és gyümölcstermelő intenzív mező- gazdaság egy vállalkozó szellemű, paraszt-polgárosodó mentalitást alakított ki a térségben élőkben, a homokhátsági emberek karakterének ez lehet az egyik meghatározó vonása. Márkus István a környékbeli paraszti réteg munkakultúrájáról a következőket állapította meg: „fő megélhetési alapja és foglalatossága már a vegyes szőlőskert. Itt szokik hozzá sok nemzedék sok ezer családja ahhoz a gondos kapásmunkához, 10-15 féle kerti vetemény életfeltételeit figyelő kertészkedéshez, amiből századunkra a híres kecskeméti-körösi kertkultúra kinövekedett. Ehhez hosszú beidegződés, tradíció, olyanféle nevelődés kell, amit egy-két nemzedéknyi idő alatt egy széles társadalmi réteg nem sajátíthat el. A kertkultúra: lassan meggyökerező, fokozatosan növekvő fejlemény. Ebben a város körüli szőlős-gyümölcsös-kapás övezetben leljük meg a XX. század nagy felvirágzásának történelmi magyarázatát."21 Mára ez a generációról generációra áthagyományozott kertkultúra jórészt kiveszett. A szőlő- és gyümölcstermesztésen alapuló mezőgazdaság a második világháború utáni időszakra teljesen szétesett. A zsidó gyümölcsnagykereskedők többségében a holokauszt áldozatai lettek. Az 1945-ös földreform nem hozott lényeges változást Kecskeméten a földtulajdon-viszonyokban22, de így is szétzilálta a termelést. A korábbi kertészeti mintagazdaságokat, amelyek elöl jártak az innovációban, felparcellázták. Az új egy-két holdas gazdák nem gondozták szőlőjüket, gyümölcsösüket, így a kártevők a szomszédos területekre is átterjedtek, így egy év alatt 1900 hektár szőlő pusztult ki.23

A 20. század második felét 1950-től a bel- és külterületen élő népességre vonatkozóan a korábbiakkal ellentétes folyamatok jellemezték. A belterületi népesség száma folyamatosan növekedett, mára közel megháromszorozódott. Ezzel szemben a külterületen élők száma 1949 óta 55 ezerről a rendszerváltásig 12 ezer főre csökkent, azóta ismét emelkedik.

20 Az első világháború előtt az ország legnagyobb gyümölcstermesztő területe Szabadka és Kecskemét környéke volt, a háború után Kecskemét került meghatározó szerepbe. Az itt megtermelt gyümölcs jó részét külföldön értékesítették. 1927 és 1934 között a legjelentősebb exportpiac Ausztria, Németország, Csehszlovákia, Svájc, Lengyelország és Nagy-Britannia volt. 1927 és 1934 között a kecskeméti gyümölcsexport arányait tekintve nem csökkent, hanem növekedett, pedig erre az időszakra esett a nagy gazdasági válság. A gyümölcsexport mennyiségénél is jobban növekedett a gyümölcsexportból származó árbevétel. Az ország összes gyümölcsexportból származó bevételének egyre nagyobb része jutott Kecskemétre (1929-ben 25,8%-a, 1932-ben 37,3%-a és 1934-ben már 46,2%- a). Ekkor az összes hazai gyümölcskivitelből származó bevétel közel fele Kecskemétre érkezett. Konkoly-Thege 1935:106-107.

21 Márkus 1979: 70-71.

22 A földreform a város megművelt földterületének 27%-át érintette.

23 Torkos 1992: 11.

86