Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 7-8. szám - Iványosi Szabó András - Hoyk Edit: Kecskeméti táj, kecskeméti tájváltozások
Múlt századi nagy történészünk láttató erejű soraival varázsosan változatos, üde, természetszerű Kecskemét környéki tájat vetít elénk, jóllehet szándéka szerint éppenséggel a török okozta elvadultságot kívánta érzékeltetni. Talán nem tévedünk nagyot, ha a földtörténeti jelenkor, a holocén elejére is igencsak hasonló arculatúnak vizionáljuk szűkebb pátriánkat. Ez az utolsó pillanat, amikor tájainkat még nem formálták számottevő emberi beavatkozások. Egyáltalán nem lenne érdektelen az utolsó jégkorszak végétől áttekinteni Kecskemét környékének tájváltozásait. Láthatnánk, hogy ebben a tizenkétezer évben is igencsak jelentős klímaingadozások, homokmozgások, a felszíni vízviszonyok hullámzó változásai, vegetációs átalakulások, egyre tettenérhetőbb ant- ropogén beavatkozások hagytak nyomot vidékünkön. írásunkban azonban csak a honfoglalás utáni táj változásokon futunk végig. Egy olyan időszakon, amikor a természeti tényezőkkel egyenrangúvá válik, majd azt mind több elemeiben meg is haladja az emberi tájformáló tevékenység. És bár törekszünk arra, hogy Kecskemétre fókuszáljunk, kellően részletgazdag vizsgálatok híján gyakrabban kell tágabb környékünk változásait irányadónak tekintenünk. Időbeli szakaszolásunkat történeti-földrajzi nézőpontunk: a megközelítően egyveretű tájátalakulási folyamatok egymásutánja indokolja. A honfoglalástól a tatárjárásig Az időszak földrajzi és tájhasználati jellemzői:- üde, még kevéssé bolygatott kiinduló vegetációs állapotok,- kedvező felszíni vízviszonyok,- lassan terjeszkedő, a ritka népesség igényeihez igazodó léptékű földművelés,- jelentős állattartás, időszakosan akár túllegeltetéssel,- a honfoglalás után kialakuló aprófalvas, a tatárjáráskor szétzilálódó településrendszer. A honfoglalás idején a Homokhátságon változatos mintázatban keveredtek a zárt és nyílt erdőfoltok, üdébb és szárazabb gyepek, mocsarak, lápok és gyér füvű homokbuckák, szikes és édesvizű tavak. Napjaink szinte mindenütt kiábrándítóan száraz homokvidéke vajmi kevéssé hasonlítható az akkori, gazdag élővilágú sztyeppéi tájhoz. A magasabb homokhátakról leszivárgó csapadékvizek éltették a buckaközök nedvességigényes életközösségeit. A nagyobb deflációs medencékben a folyóvölgyek felé áramló felszín alatti vizek bukkantak a felszínre, kiterjedt mocsarakat és lápokat táplálva. A Duna és a Tisza közötti területet (is) benépesítő magyarság - a korábban több hullámban érkező népvándorlás kori népekhez hasonlóan - már jelentős hatással volt környezetére. A királyi Magyarországon stabil államrend épült ki, ahol- a falvakba település,- a népsűrűség hullámzó, de mégiscsak ütemes növekedése,- a vármegyék felállítása,- a földművelés erőteljes térhódítása, vagy- az útvonalak rögzülése már számottevő tájformáló tényezők. A Duna-Tisza közén feltárt Árpád-kori településhelyek az ország más részeihez hasonló, sűrű településhálózatot igazolnak. A falvak egymástól 4—6 km távol24
