Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Kovács Krisztina: Nem lehetsz vak Granadában

szembesül, a halál megtapasztalása az örök visszatérés mítoszait olykor kifejezetten erős és plasztikus pillanatokat tartogatva mozgósítja: „Ugyanaz a város, ugyanaz a kert, ugyanaz a rózsa, ugyanaz a ló, ugyanaz az eb, ugyanaz a ház, ugyanazok a szolgák, ugyanaz a kölyök, ugyanaz az asszony, ugyanaz a kéz, ugyanaz a hang - a világ mégis idegen." (Lázálmok atlasza, 67.) Eközben a szövegek a borgesi körkörösség egymásba folyó szférái mellett a kilátástalan és reménytelen egzisztá- lás, a „lehetséges másik világok" létezésének megkérdőjelezését is konklúzióik közt tartják: „Lehetséges, hogy minden csak az, aminek látszik? A hegy hegy, semmi több." (Lázálmok atlasza, 67.)

A Borges-reminiszcenciákra (pl. Képzelt lények könyve, 1967) erősít rá a Szörnyeteg című novella főhőse, a falu lakói számára rettenetes monstrumként megtestesülő polip. A pillantásával megbabonázó, halálos, bénító tekintetű baziliszkuszt idéző „magyar változatban" megmagyarázhatatlan módon hal szörnyet egy férfi a rettenetes és kísérteties octopus látványától. Bár a granadai helyek bebarangolása, a történeti kéziratok utáni kutatás okán a legszorosabban a Katharina Bianca..., a Lázálmok atlasza és a Végső dolgok című szövegek tartoznak össze, hiszen a három történet valójában egymást folytatja, a válogatás másik markáns irányát alkotó „magyar novellákban" is fel-felbukkan a „spanyol szál". A címadó történetben a narrátor álmodozásába otthonosan, cseppet sem meglepő módon kúsznak be a hispán lázálmok: „Elnyúltam a nyugágyban, gondolatban Granada fehérre meszelt, szűk útvesztőiben, az Alhambra vörös bástyái alatt jártam." (Elpatkolsz szívem, mint a pinty, 37.)

Száraz mágiájának fontos, bár kiszámítható része, hogy a különböző dimenziókba egyik pillanatról a másikba is átkerülhetünk. Ez történik a Faliszőnyeg szüzséjében: „Almomban mindent kipakoltam. (...) Talán nem is így történt. Egyszerűen elhagytam a lakást." (83.) A magyarázatokra nincs kedv, és úgy tűnik, idő sem, ez a módszer a legtöbb esetben meggyőzően működik, az erre fogékony olvasót jobbára lenyűgözheti, hogy az álmokban titokzatos helyekre (pl. a Faliszőnyeg vélhetően erdélyi szcénái) utazó elbeszélők reakcióiban nincs logika. A történetekből való távozások módja és motivációi is sokszor homályban maradnak: a Gyilkostónál bűncselekményének fontos részleteit jótékony félhomály fedi el, a Kutyák Tibetben holttesteket daraboló figuráinak tetteiről sem tudunk meg minden részletet. Az elbeszélések in médiás rés kezdésükkel erősítik ezt a mintázatot, e célt szolgálják a szövegeket lezáratlanná tevő utolsó mondatok is. „Az egésznek a nadrág volt az oka." (Vörös nadrág, 88.) „A főutcán, az úttest közepén hevert, valami véres konccal, egy fél kecskével vagy birkával maszatolta a követ." (Kutyák Tibetben, 143.)

A gyűjtemény nyelvi megformáltsága összességében artisztikus és lírai, bár a vélhetően retorikai alakzatként használt ismétlések olykor mesterkéltnek, túlhajtottnak tűnnek. A Fekete tulipán textúráját így gyengítette számomra a „villámposta" szó indokolatlan halmozása, ahogy a Kutyák Tibetben szövegében is a kelleténél többször használta az elbeszélő a csuba (tibeti szerzetesi ruha) kifejezést. Száraz Miklós György első novelláskötete megbízható módon teljesíti az író prózáit ismerők elvárásait, a válogatásról alkotott „ütős" összbenyomást éppen az érzésem szerint gyengébben sikerült „magyar novellák" rontják el. Az Elpatkolsz szívem, mint a pinty történeteit olvasva nagy kockázatot nem vállal a kritikus, ha megállapítja, hogy az író legotthonosabb, és főként legsikeresebb műfaja a novella, az olvasó dolga már csak annyi, hogy várja a következő könyvet.

(Scolar, 2014)

109