Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Papp Máté: A kísérletek fájdalma

tudja, hogy a rezervátumbeli joga a kihalás kötelessége. / Azt hiszem, ezt már az egész, és nem csak az erdélyi magyarságra értette." (Temesi Ferenc: Bartók - részlet) Páskándi Géza törzsfőnök volt, a magyar kultúráért vívott harc igazi indiánja.

A kései, esszéisztikus szövegekben életre hívott (a Géza név anagrammájából képzett) Ézagh nevű alteregó szintén egy hasonló alakban, a nép bölcsének szerepében jelenik meg. „Ézagh, a keleti nevű bölcs fönt élt az irdatlan Zöld Elegyen a hidakon, a Legszebb Kék folyamon is túl... Háza Kisvalakik, Nagyvalakik, Apró Senkik, Böhöm Senkik és szegény megtévedt halandók, esendő párák zarándokhelye gyakorta volt... Úgy csapódott mások kételye, aggodalma Ézagh lelkére, mint ablaküvegre a lehelet. S mint ahogy a párás-jeges ablaküveg mögött ülők befelé nézelődnek, akként cselekedett Ezagh is. Olykor azonban írt valamit ujjúval a párás üvegre, s a betűkön át társai kiláttak a világba. Am csak annyit láthattak, amennyit a betű engedett. És e szavakon át beláthattak Ézagh leikébe is." Rendkívüli egyszerűséggel, ugyanakkor számtalan leleményes fordulattal, asszociációval megtoldott és kellő öniróniával átitatott példabeszédek ezek, amelyek akár méltó lezárásai is lehetnek az életműnek. A szerző szavaival élve az egyetemes „szellemmozgás realizmusa" és a magyar „észjárás" szürrealizmusa elegyedik bennük össze, filozofikus szintre emelve egy-egy életproblémát (Az önmagában is kétkedő kritikus, Ézaghoz egy gyűlölködő asszony jön). Feloldva az időből való kilépés megannyi kísérletének fáj dalmát... „Az idő, ha még érdekel: fáj. Kronosz vonagló testét érzed benne hánykolódni. Kronoszét, akivel néha találkozunk."

(M-érték Kiadó)

106