Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Papp Máté: A kísérletek fájdalma

Páskándi poétikája talán ezekben az egymás fölé rétegzett, egymásba mosott idősíkok­ban bontakozik ki a legteljesebben. Egyik emblematikus novellájában, a Weisskopf úr, hány óra? szövegében (melyből Bacsó Péter Hány az óra, Vekker úr? címmel a nyolcvanas években filmet forgatott) is a mérhető és a mérhetetlen, a konkrét és az elvont idő problémájával foglalkozik; teszi mindezt a fasiszta diktatúra egyik (idő-)cellájában, ahol megállni látszik a percmutató. „Emberevő vagy idő. Erkölcsöd megfoghatatlan, úgy siklik ki kezeink közül, mint a percek hala, amelynek csillogó pénzeit sikáljuk minden cselekedetünkkel. / Ezért kell a te megfogha­tatlan áramodba valaki, aki kettéválaszt, és azt mondja: ez volt, tőlem kezdve ez van, utánam pedig ez lesz. Az ember ő. Az egyetlen, aki, mert érzékelni tudja, legnagyobb ellenfele az időnek. Távfutó, akinek az idő - szövetségese, de ellenfele is egyben..." Ha végigkövetjük a szerző életútját, őt magát is egy effajta távfutónak tekinthetjük, aki úgy győzte le saját időbevetettségét, hogy helytállt a rá kimért, „emberevő" pillanatokban. (így vészelte át 56 utáni, háromévnyi bör­tönbüntetését szamosújvári zárkájában, a hároméves kényszermunkát a Duna-deltában, és így élte túl ép öntudattal a Romániából való magyarországi áttelepülési is.) A (tér- és idő)bezártságból kiváltó amnesztia pedig nála nem volt más, mint az alkotás. A belső sza­badság megszenvedett méltósága lesz tehát az állandóan változó formák fundamentuma, Páskándi érett létstilisztikájának alapvető ismertetőjegye. A történelmi időben elmosódott históriák a drámákban formálódnak át a legszembe­tűnőbb módon aktuális identitásproblémák és konfliktushelyzetek jelenetsorozatává. „Hiszen az otthontalanságnak és hontalanságnak is van történelme, lendítőereje, mint az ottho­nosságnak, a történelmi ház megépítésének. Ha az új és hangsúlyozottan történelmi dráma a hon és a tradíció önvédelmét, a hon- és haszonszerzést, a lélek, a lelkiismeret szabadságát, a hazán belüli rendek harcait választja legfőbb helyzetéül - az abszurd-groteszk vonulat a hon- és hagyo­mányvesztettek, az eredetüket, származásukat, erkölcsi és szokásrendjüket - jobbára kényszerből -feledők vagy majdnem feledők akárholi létbolyongásait" - olvashatjuk az abszurd színházról (többek közt Beckett Godot-ra várva című darabjáról) szóló előadásban, amely talán a válogatás egyik legérdekesebb és legsokatmondóbb szövege. A fentebbiekből kiindulva tanulságos lehet párhuzamot vonni a Páskándi által megélt kisebbségi létforma és az általa művelt irodalmi tevékenység stiláris honkeresése között. Ezt az egzisztenciális­esztétikai analógiát természetesen ő maga is felállítja a Radnóti-, valamint a Tamási­tanulmány egyes kitételeiben. Nem véletlen hát, hogy az anyanyelv központi szerepe határozza meg ezeket az értekezéseket, hisz a nyelvben őrzött értékek megtartó ereje nélkül feledésbe merül minden ígéret az eredet meglelésére, a „létbolyongásból" való hazatérésre... A Páskándi-drámák példázatszerűen felépített „történelmi háza" mögött az ígéret föld­jének elhomályosult képe dereng föl, amely nyilvánvalóan egy etnikum honkereséséhez, öntudatához és kiszolgáltatottságához köthető szorosabban. Az egyes művek groteszk, már-már Örkényi abszurditása (A mesélő edények, avagy egy magyar vállalkozó) is a minden­kori magyar sorsból táplálkozik, azzal együtt, hogy a kelet-közép-európai „olvasztóté­gely" megannyi nációját is bekebelezi ( Európa térképe). Mégis mindvégig a határon inneni és túli magyarság történelmi múltja, huszadik századi léthelyzete és jövőképe marad az az alapzat, amelyen a szövegek többrétegű idősíkjai húzódnak. Azon belül is a romániai magyarok túlélés és kihalás közti határhelyzete, rezervátumléte kerül előtérbe. „Hősünk megnövesztette a haját (nem növesztem, nő az magától, mondta), így aztán szakasztott olyan lett, mint egy indián. Még a nagy orra is olyan indiános volt. És akin rajtafelejtette felhők megülte tekin­tetét... / De az indiánság másként is értendő. Egy darabjában például így beszél (nem szó szerint, emlékezetből írom) a skalp megszerzése helyett hajnövesztő szert áruló indián: / Azzal, hogy az erősebb rezervátumot ad neki, kinyilvánította gyöngeségét. Azt hiszi, ezzel megvásárolhatta a rezer­vátumbeli háláját. Holott csak mélyebb gyűlöletet kapott cserébe érte. A rezervátumbeli ugyanis 105

Next

/
Thumbnails
Contents