Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Papp Máté: A kísérletek fájdalma
Papp Máté A kísérletek fájdalma Páskándi Géza válogatott művei (Novellák, tanulmányok; Drámák) Ha beszélhetünk enciklopédikus igényű életműről a huszadik-huszonegyedik században, akkor Páskándi Géza irodalmi munkásságát bizonyára annak nevezhetjük. A szinte minden műnemre és műfajra (líra, epika, dráma, próza, publicisztika stb.) kiterjedő oeuv- re-ről ezért is nehéz keresztmetszetet adni. Válogatást készíteni még nagyobb merészség, a M-érték Kiadó, illetve az író özvegye és örököse, Páskándiné Sebők Anna ennek ellenére vállalkozott rá. Igaz, hogy a könyvhétre kiadott két kötet csak novellákat, tanulmányokat, valamint drámákat tartalmaz, mégis egyfajta esszenciát foglal magában, és töredékességében is hiteles képet mutat fel a szerző szerteágazó szövegvilágáról. Páskándi sokoldalú művészete, alakváltó szövegformáló alkata, szertelennek tűnő, ugyanakkor szintézisteremtő alkotói attitűdje tehát nem rekonstruálhatatlan a tematikus/terjedelmi korlátok mellett sem, ami egyrészt a műegész egységességét bizonyítja, másrészt pedig felkelt(het) i az érdeklődést a kimaradt írások iránt is. Alapvetően a kísérletező, mérlegelő szemlélet, valamint az analitikus-intuitív gondolkodás alakváltozataiként értékelhetjük azt a három tanulmányt (Az anyanyelv vértanúsága, avagy sorsanalízis Radnóti Miklósról, Áron ága kivirágzik, Az elmosódott história, vagy az Abszurd és az Isten), amely Páskándi értekező prózáját hivatott bemutatni. Ezek az igencsak mívesen és körültekintően megmunkált szövegek elsősorban nem az adott téma, hanem a hozzárendelt megközelítésmód miatt lehetnek érdekesek, bár nem mondhatjuk, hogy Tamási Áron, vagy éppen Radnóti Miklós portréja csak ürügyként szolgál egy-egy problematika kibontásához. Ahogy a novellák sem csupán a szerző szituatív érzékenységéről, karakterformáló leleményességéről tanúskodnak, hanem a művek intellektuális intencióiról is, hiszen általuk egy tágabb horizont is megnyílik, amely egy sajátosan közép-kelet- európai történelemfilozófia képzeteiből olvad össze. Az ebből kialakuló abszurd világlátás leginkább a második kötet drámáiban nyilvánulhatna meg, a szerkesztők mégsem ebbe az irányba mozdultak el; mindenekelőtt a történelmi parabolákat (Lélekharang), a verses mesejátékokat (Az eb olykor emeli lábát), valamint az ún. püspök- és királydrámákat (Vendégség, László szent király) helyezték előtérbe a szorosabb értelemben vett Páskándi-féle „abszurdoid"-darabok helyett. Persze a groteszk hajlam és az ironikus önreflexió ezekben a művekben is lépten-nyomon tetten érhető. Mindemellett inkább a történelmi tematikán, a különböző karaktertípusokon, illetve a historikus díszletek előtt lejátszódó paraboliszti- kus szituációkon van a hangsúly. Mert a történetekben fólsejlő hagyományrétegekre végül is a jelenidő hordaléka rakódik rá. 104
