Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Fried István: A „rejtélyes költő” – ahogy Németh László látta

kijelenti a Bánkot sújtó ítélet elmaradását, a békétlenek rehabilitációját, a király a színmű utolsó szavával („Gertudisom") mégis fájdalmának ad hangot. A némajelenet során (elindul, azonban) nem lép a koporsó mellé, mielőtt halott felesége mellé juthatna, gyermekei akadnak elé, akiket átölelve áll meg, mintegy családi tablóban fejezve be a színművet. Sokféleképpen értelmezhető ez a némajelenet, az azonban egészen bizonyosnak tetszik, hogy a Bánk bán kortárs érzékeny drámákból átvett zárást konstatálhatunk.18 A kutatás már régebben kimutatta, hogy azok a történelmi tárgyú színművek, amelyek egyébként a magyar társulatok műsorán is szerepeltek, sok mindent tartalmaznak az igen divatos érzékenyjátékokból, s a kor Magyarországában is páratlan népszerűséget mondhattak magukénak. Nyilván Katona is jól ismerte a leginkább August Kotzebue művelte drámatípust. Az érzékenyjátékok közül a legismertebb, a legtöbbet játszott Kotzebue-mű, az Embergyűlölés és megbánás (Menschenhass und Reue) a gyermekeik társaságában megbékélő házastársak tablójával ért véget, általában a gyermekek belekomponálása egy efféle némajátékba mindig hatásos eszköznek bizonyult.19 A Katona-kutatás főleg a szövegátvételekre összpontosított, Waldapfel József e tárgykörben végzett, alapvető filológiai feltárásait20 Németh László is ismerte, hivatkozta. Katona „színházi világ"-ának is akadt kutatója, a színi utasítások összefüggései például a Kotzebue-éival sem egészen ismeretlenek már. Azonban a Bánk bán érzékenyjátéki vonatkozásaival érdemes volna többet foglalkozni. S ez leginkább az ötödik felvonást helyezné egy kissé más megvilágításba. Ha innen összegyűjtjük, hányszor, hányán sírnak, az elérzékenyülésnek milyen változataira bukkanunk, meglepő lesz a gyűjtés eredménye. Kiváltképp érdekes az itt látványos Schiller- áthallás. A Don Carlosban a ridegnek tetsző hatalomtechnikus II. Fülöp érzékenyül el rövid időre, „A király sírt"—állapítják meg.21 Hasonlóképpen nem képes rejteni könnyeit Endre király sem, pedig tudja, hogy a királynak úrrá kell lennie érzelmein (bár az ő környezete, közelebb lévén az érzékenyjátékhoz, mint Schiller színművéi, megbocsátóbb az „etikett" e megsértésekor). Németh László ott ismeri el a Bánk bán korhoz kötöttségének lehetőségét, ahol határozott kijelentése ellenére sem lehetünk egészen biztosak: „Kétségtelen, hogy Katona eleget igyekezett tenni a tragikum bűnbeesés-elméletének, s maga is rámutat e tragikum ösztövér vázára.” Számomra nem egészen világos, miféle tragikumelméletről van szó. Arisztotelészéről-e, a francia klasszicista drámáéról-e, netán a Shakespeare-színműveiből levont „tragikumelméleti" tanulságokról-e? Katona bizonyosan nem volt elméletileg teljesen képzetlen, utóbb közzétett tanulmánya, az Ilka-bírálat cáfolhatja; Bárány Boldizsár Rostájából is bőven okulhatott, Schillertől nagy valószínűséggel olvasta azt a tanulmányt,

18 A történeti dráma Kotzebue-nél gyakran játszik át Rührstückbe, azaz érzékenyjátékba, ilyenkor mindenekelőtt a történelmi jelmezek és szereplők neve állítják az előterébe a történelmet, az előadás, a szerkesztés érzékenyjátéki eszközökkel él. Karl-Heinz Klingenberg: Iffland und Kotzebue als Dramatiker. Weimar 1962,126-127. (A Johanna von Montfaucon, a Gustav Wasa és a Katona által is jól ismert Die Hussiten vor Naumburg említhető.)

19 Kotzebue legnépszerűbb érzékenyjátékát 1788-ban adták elő, még abban az évben műkedvelők vitték színpadra Révaiban (Dorpat), 1789-ben már hivatásos színházba került, ebben az évben nyomtatták ki, az 1790-es berlini előadás indította el az európai siker útján, melynek Friedrich Schiller rendkívül gúnyos epigrammája sem ártott. Frithjof Stock: Kotzebue im literarischen Leben der Goethezeit. Polemik-Kritik-Publikation. Düsseldorf 1971. Magyar fordítása: Az ember gyűlölés és a megbánás, ford. Kóré Zsigmond. Bécs 1790.

20 Waldapfel József: Idézetek a Bánk bánban, in: Irodalomtörténeti dolgozatok Császár Elemér hatvanadik születésnapjára. Bp., 1934, 221-245.

21 Friedrich Schiller: Don Carlos, in: Schillers Werke. Nationalausgabe. Siebenter Band, unter Mitwirkung von Lieselotte Blumenthal hg. Paul Böckmann, Gerhard Kluge. Weimar 1974, 595: „Der König hat geweint." (Letzte Ausgabe, 1805)

55