Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 6. szám - Kabdebó Lóránt: A városi társaság

Emlegettem a mátrafüredi vízmüvet, mutattam neked nászutunk alkalmából, nemrég emlékeztünk ötvenedik évfordulójára. Két gépész is életével fizetett ottani munkájáért. Zsíros bácsiéknál laktunk. Ok aztán beköltöztek a városba, a férj az ostrom után biciklivel járt ki dolgozni. Farkasmály tájékán egy orosz katona gépfegyverrel akarta elvenni tőle biciklijét. O nem hagyta. Erősebb volt. Elvette a gépfegyverét is. A tárból kiszórta a lövedékeket, és ott hagyta, a fegyvert eldobva. De a csőben mégis maradt egy lövedék, azt orvul hátulról rásütötte a katona, elvette mégis a biciklijét, és továbbállt. Szegény Zsíros bácsi elvérzett az út mentén. Utóda sem jár jobban. Dolgát végezni leguggolt, és egy taposóakna felrobbant alatta. Amikor apámék helyszíni szemlére kiszálltak, az aknaszedő műszerével körbemutatta, ahol apám járt, mindenütt ott lapultak az aknák. Bármikor felrobbanhatott volna ő is.

Valahogy imigyen éltünk ezekben a napokban. Az aknák alattunk voltak. De hál' istennek ott voltak az aknaszedők is. A Teremtés terve és az ember szabad akarata kiegészíti egymást. Az áldozatok ellenére az élet mehet tovább. Próbára vagyunk téve ittlétünk idejére.

X- * XGyöngyösről hírek jönnek. Az ország talán legnagyobb zsinagógája, Puky Árpád „uralmának" paradoxonaként, a harmincas évekre épült fel, a háború óta elhanyagoltan, bútorraktárként funkcionál. Mindmostanáig. Gyöngyösiek, öntevékenyen, ingyenes műsorokat hirdetve kulturális rendezvényeket szerveznek, a meghívón a zsinagóga fényképe. Telefonszámot is megadtak, felhívtam őket. Reménykednek, hogy sikerül megmenteni az épületet.

Puky Árpáddal kezdtem, és a nagy tűzvésszel. Amikor én ott élhettem, egy felvirágzó városban laktam. Gyermekkoromban azt hallottam, hogy a város fel- virágzott, mert Puky esze Rusz Jakab ügyvéd volt. O már nem élt a vészkorszak idején, de unokája osztálytársam volt az elemiben. Az egyik legeszesebb diák. Gyermekként pusztult el, mit tehetett volna.

Nagyszüleim is „idejében" távoztak, anyám gyógyszerész bátyja már a Don-kanyarban pusztult, fagyottan, kórházban, nővére Auschwitzban. Honpolgárok voltak, akik azt hitték, amit a törvény előír, be kell tartani. Apám felháborodva mondta, hogy egy ismerős nyilas tisztviselő neki beszélte el: mindent milyen szép rendben találtak a lakásban. Még valami három Ferenc József-aranyat is. Egymás mellé elrendezve. Pedig nagybátyámnak is ajánlgattak hamis papírokat. Nem azért mondom, mert rokonaimról, őseimről is szó esik, de ennek az országnak a teljessége csorbult, vesztett, gazdagsága kevesbedett ezekben a napokban. Azok pusztultak, akik polgárként éltek ebben a hazában. 1944-1945 keserves napjai egy összeműködő egészet bontottak meg. Amely egész azóta sem tud összeforrni. Ne a háborúság, de a telítődés maradjon az elkövetkező nemzedékekre. A szétfoszló szőttes visszáját próbáljuk megfejteni. Felmutatni.

X- X- XMivel fejezhetném be kérdéseidre adott válaszaimat?

42