Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 6. szám - Ferdinandy György: A menekülő ember (Dokumentum)
Dél van. A férfi beáll egy másik sorba, ahol ebédet osztanak. Ü í * Ma reggel fenyőfát állítottak a menhely bejáratához. így tudták meg, hogy karácsony van. A férfi nézegeti a kirakatokat, hallgatja az utcai árusokat. De hát ma van karácsony! Egy fűszeres kijön az üzlet elé, és két almát nyújt felé. Mond valamit, mosolyog. A férfi elfogadja az ajándékot, hálája jeléül azonnal bele is harap. Azután, mint minden nap, a mozi előtt ácsorog. Rámosolyog egy kislányra, nézi a képeket, a kijövök arcáról próbálja leolvasni, hogy mit láttak odabent. Kijön a kislány is, mellésompolyog. Pénzt szorongat a kezében, mutatja, hogy neki, és hogy mozira van. Bemegy, leül a sötétben. Ez még a híradó. Romokat lát, lövések csattannak, mellette sóhajtoznak az asszonyok. Nem nézi tovább, kirohan. Elment a kedve, többé nem is megy be a moziba. A menhelyen ünnepélyt rendeznek. Elegáns hölgyek érkeznek, cvikkeres urak. Gyerekek adják át az ajándékokat. Azután énekelnek. A menekültek is követik példájukat. Halkan morognak, de amikor felemelik a hangjukat, sírni kezdenek az asszonyok. A férfiak egyedül fejezik be a karácsonyi éneket. Utána nincsen a teremben csak szipogás, széktologatás. A vendégek lábujjhegyen osonnak, mintha temetőben jártak volna. A gyerekek sértődötten nézik a menekülteket. * * * A férfi nem találja a helyét. Föl-le jár az utcákban, amikor egy bár kirakatában megpillantja a zongorista képét. Megáll, nem hisz a szemének. A két barát nézi egymást, az üvegfal két oldalán. Leszáll az éj, színes reklámok táncolnak a falakon. Az aszfalt csillog, esik az eső. Nehezen szánja el magát, már csuromvizes, amikor benyit. Odabent megáll a zene: két ember egymásra talált. Karácsony este van. Környékbeliek ülnek a bárban, a menekültek divatosak. A férfi behúzódik egy sötét sarokba, nézi a zongoristát. Ez halkan énekelget, mintha még odaát lenne. Minden dalról más és más jut eszébe. Szép emlékek, szívet melengetők, de kegyetlenek és szomorúak is. A szépek talán még jobban fájnak, mint a többiek. Múlnak az órák. Körülöttük cserélődik a közönség, vidám társaságok váltogatják egymást és halk szerelmesek. A zenét nem hallgatja senki, a két jóbarát magára magad. Kórházban ismerkedtek össze, a zongorista leült az ágya mellé, és hajnalig iszogatták a rumot, amit a kazánfűtő hozott. A zenész a saját szerzeményeit dúdolta, mint mondta, a jövendőbeli világszámokat. Ezen az éjszakán, ebben a füstös bárban, fuldokolnak a bánatos kis dallamok. Beleeszik magukat abba, aki hallgatja őket. Mint az ópium. A szakadék egyre mélyebb a régi álmok és a valóság között. * * * Záróra van. Nekivágnak az éjszakának. Az ég szürkül már a háztetők felett. A keskeny utakon nyirkos pára gomolyog. 28
