Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 5. szám - Németh Ákos: Világos pillanat
A két író perspektívájának különbsége talán leginkább akkor válhat láthatóvá, ha az „apai házba" visszatérő Márai svájci benyomásait Illyés ugyanakkor, ugyanott lejegyzett észrevételével vetjük egybe: „Úgy érzem, mintha az időben utaztam volna előre. A húsz év utáni Pesten képzelem magam."62 Míg Márai a világégés utáni Európa országait járva a múltra emlékezik és a humanista örökség romjai felett tart szemlét - nem véletlen, hogy a romok látványának emléke is időről időre megjelenik útirajzának lapjain addig Illyés kételyekkel küzdve ugyan, de mindenütt a jövő biztató jeleit, lehetőségeit fürkészi. Az utazás célja a miniszter-barát felkérésén túl elsősorban szellemi-erkölcsi küldetés a népi írók vezéralakja számára, aki - mint felidézi - már gyerekkorában is azért ment Ozorára, hogy beszámolhasson róla Rácegresnek: „Rácegrest akartam erősíteni még akkor is, amikor megszerettem Ozorai'' - írja, gyerekkora „nagy utazásában" minden későbbi útra kelésének metaforáját és mintaadó őstípusát fedezve fel.* 63 Innen ered a „konok hódíthatnék", és az, hogy az író „rendületlenül hazabeszél", arra törekedve, hogy minél szélesebb közönségnek, minél nagyobb hűséggel számolhasson be hírszerző útjáról.64 Az útirajz mellett Illyés esetében is naplóbejegyzések tudósítanak a külföldön töltött hetek eseményeiről, nála azonban - Máraival ellentétben - erős stiláris differencia jellemzi az eredetileg nem kiadásra szánt naplójegyzetek és az útirajz szövegét, melyek közt rendkívül kevés a közvetlen egyezés. A Franciaországi változatokban csak párizsi élményeiről számol be a nagyközönségnek, az utazás elbeszélése ugyanakkor e műben sem alkot összefüggő narratívát, sokkal inkább közeire fókuszált éles pillanatképek sorát nyújtja. A mű mozaikszerű jellegét és az összekötő narratív szál alárendelt szerepét a címadás is jól érzékelteti. A kinagyított jeleneteket és életképeket („A vámos"; „Egy összecsapás"; „Az üzem"; „Húsz év múlva"; „A képviselőházban"; „Szemtanú") esszészerű, gyakran filozofikus mélységű elmélkedések váltják („Az élményről általában"; „Európa egysége"; „A döntő kérdés"; „A fal"; „Kószálás közben"), nemegyszer felütéssel lezárva. Eközben Illyés művére is jellemző a monologikus elbeszélésmód, az írás jelenére és változó körülményeire vonatkozó utalások - például: „Genf és Róma után, 1947februárjában Párizsban írom ezeket a sorokat"; vagy: „E sorokat éjszaka, elalvás előtt, ágyban fekve vetem papírra" - pedig naplószerű jelleget kölcsönöznek a műnek.65 Az útirajz szövegét a dátummal ellátott Naplójegyzetekkel összevetve azonban az is látható, hogy a külön címet viselő, egymáshoz lazán illeszkedő darabokban elbeszélt események nem követik egymást szoros egymásutánban, sőt, az útirajz kompozíciója időnként fel is cseréli a naptári időrendet. Az utazó a háborús évek „hosszú éjszakája" után hajnalban érkezik vissza ifjúsága városába; a Párizsba vezető út azonban közel sem zökkenőmentes. A Franciaország határát őrző Vámos, aki nem elégszik meg az utas bőröndjeinek ellenőrzésével, hanem zsebeit, tárcáját, sőt cipőjét is alaposan átvizsgálja, Illyés leírásában a háború utáni Európa pszichózisának jelképévé lényegül. „Am a szimbólumnak ő is csak egy darabkája"; a határt őrző, szinte teljhatalmú hivatalnok valójában csak porszemnyi része a kontinens országait uraló rögeszmés bizalmatlanság rendszerének: „Az ostoron, amellyel az emberiség öntestét csapkodja, ők csupán az a raffiasudár (vagy csapó), amely a végén, s így testünkön csattan."66 „Nem ismerem hatalmának határait, s így az én hatalmamnak - egyéniségemnek - határvonalai is 62 63 64 65 66 Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1946-1960. Szerk. Illyés Gyuláné. Budapest, 1987, Szépirodalmi, 123. Illyés: Franciaországi változatok, 313. Uo„ 314., 358. Uo„ 425., 445. Uo., 306., 448. 102
