Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 5. szám - Németh Ákos: Világos pillanat
ködbe vésznek tudatomban"67 - állapítja meg, szabadsághiányának konstatálásával mintegy visszaigazolva Márai szavait, aki szerint az alkotmányos demokráciában élő angolok azért „Isjzabadok, mert meglehetős pontosan tudják, mire van joga az államnak, és mihez van joga az egyénnek - s ezt az írott és íratlan megegyezést nagyjából betartják".68 A megfigyelő szerepét felvevő áldozat azonban szenvtelen leírásával csak fokozza az ellenőrzés groteszk hatását, számára a megsemmisítő irónia az egyetlen fegyver egy olyan világban, ahol az egyéni szabadság határai bizonytalanná válnak. Mindeközben a hatalom elnyomó gépezetével szembekerült kelet-európai értelmiségi mintha már az eljövendő hidegháborús korszak etikai imperatívuszát fogalmazná: „A megértés bajnoka vagyok. Minden idők legerősebb fegyverével, a céltudatos türelemmel óhajtok küzdeni mindenfajta dölyf és önzés, minden elzártság és elzárkózás, igen, minden határ ellen."69 „A határok csak afféle gyümölcshéjak a népek testén. Bizonyára az állam is csak afféle héj a nemzeteken."70 A kontinens keleti feléről jött utazó mégsem adja fel a reményt, hogy a közösen átélt szenvedések végső soron közelebb hozzák egymáshoz Európa népeit: „sohasem éreztem ilyen otthonosnak magam nyugaton, mint most", állapítja meg a háború dúlta országokat járva.71 Míg Márai Párizs arcának megkomolyodása mögött a győzelemmé hazudott vereség és a nagyhatalmi státusz elvesztése miatti erkölcsi és szerepválságot érzi, addig Illyés benyomása szerint a város előnyére változott: „Talán egy kicsit szomorú lett, de ez is illik neki. Meglátszik rajta, hogy szenvedett, s hogy nem felejti szenvedését. Elhányta kacatjait. [...] így rokonszenvesebb annak, aki maga is szenvedett és gondban él. így európai; félvilági helyett változatlanul így nagyvilági, a szó igazi értelmében. "72 Illyés a francia szellemi élet jelenségeit is másként ítéli meg, kimerülés helyett a 17. századot idéző erőgyűjtés jeleit fedezve fel mindenütt. Párizs, a húszas-harmincas évek mondén világának egykori központja az újabb háborúból magához térve határozottan puritán benyomást kelt az utazóban, aki a Freiburgból átszivárgó egzisztencializmus hatását a reformációval állítja párhuzamba, mivel mindkettő az emberi lét erkölcsi alapjainak újrafogalmazásáról elmélkedik - de ezt teszik a marxisták és a katolikusok is eközben: „A templomok zsúfoltak. De a szabadgondolkodók vitatermei éppoly zsúfoltak. Itt is, ott is az emberi magatartás belső törvényeiről folyik a prédikáció."73 A két író szinte egy időben rögzített Párizs-képének különbözőségében ugyanakkor a világnézeti differenciák mellett az optikai eltérésnek is jelentős része lehet. Illyés '20-as évekbeli szürrealista költősuhanc barátai a második világháború utáni francia irodalom beérkezett nagyjaivá váltak; köztük forogva - Márai távoli árnyképeivel szemben - egészen közeire fókuszált pillanatképek sorát készíthette el Párizs kortárs irodalmi életéről. A Franciaországi változatok portrésorozatában többek között az extravagáns Tristan Tzara, a felesége halála utáni szomorúságát magába fojtó csendes Paul Eluard, a már-már Victor Hugo babérjaira törő, nemzetiköltő-szerepre készülődő Louis Aragon és felesége, a „first lady" Elsa Triolet, valamint a Babitsot idéző idős Francois Mauriac, Raymond Queneau, Robert Aron, Aurelien Sauvageot kel életre. A körükben mozgó elbeszélő alig érzékeli a távolabbról szemlélődő Márai által diagnosztizált felhígulást, az olcsó tömegkultúra, az amerikai ízű bestseller-irodalom előretörését. Az egyetlen kivételt Henry Miller amerikai 67 Uo„ 306. 68 Márai: Európa elrablása, 122. 69 Illyés: Franciaországi változatok, 451. 70 Uo., 311. 71 Uo., 335. 72 Uo., 388. 73 Uo., 417. 103
