Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 5. szám - Németh Ákos: Világos pillanat

Amikor Ady bő negyven évvel korábban papírra vetette elhíresült sorait - „Komp-ország megindult dühösen Kelet felé újra" -, ítélete nyíltan elutasító volt.55 Márai esetében azonban a keletre tolódás megítélése az elbeszélő fanyar iróniája ellenére sem egyértelműen negatív töltetű, mivel a nyugati szellem mély válsága akár fel is értékelheti a magyarság eltérő örökségét: „...nem tudom, a keletibb magyar szellem, minden nyugatias színeződésével nem táp- lálkozik-e ősibb, ellenállóbb, válságot bíróbb tartalékokból, mint a mai Nyugat szelleme?" - jegyzi meg 56 Pesszimista perceiben a „nyugatos", „urbánus" íróként számon tartott Márai példaképével, Ortegával szemben már-már inkább az Európa-ellenes Unamunóval kerül párhuzamba, aki provokatív téziseiben Spanyolország „afrikanizálásának" programját fogalmazta meg.57 Ez az egyik legfőbb oka, amiért - egyelőre - az emigrációt mint szereplehetőséget is elutasítja; az író időskori visszaemlékezéséből tudható ugyanis, hogy Párizsban járva már ekkor is eljátszott a Nyugaton maradás gondolatával 58 A magyar szellem keleti titkát őrző anyanyelv azonban - ekkor még - úgy érzi, hogy a kárpát-medencei hazához köti: „...nem marad más tennivaló számomra, mint itt élni, a Rózsadombon vagy valamilyen más dombon, ahol magyarul beszélnek, ülni, mint az ajándékba kapott pekingi faragás kínaija ül és olvas egy puszpángfa alatt. Ez a puszpángfa a magyar nyelv; s a magyar nyelv számomra egyértelmű a sorssal" - összegez hazatérve az útirajz elbeszélője.59

Ha nincs lehetőség a kultúrák közti közvetítésre, az útirajz műfajának hagyománya is folytathatatlan a magyar irodalomban. Európa nem ad többé követendő „nagy narratívát" a világnak, ami a 19. században kialakult irodalmi forma kiüresedését, felbomlását eredményezi. Egységes elbeszélői nézőpont híján Márai utolsó útirajza jelen idejű, gyakran ismétléseket, néha egymásnak ellentmondó megjegyzéseket is tartalmazó, élőbeszédszerű monológokra, aforizmákra töredezik. Az Európa elrablása elbeszélésmódja nemcsak pusztán naplószerű, amint az író korabeli műveivel kapcsolatban Lőrinczy Huba megállapítja, hanem gyakran szó szerinti egyezéseket mutat a naplófeljegyzések szövegével. Márai 1947-es Naplójának az utazás során született, illetve arra vonatkozó későbbi jegyzeteit több-kevesebb módosítással szinte kivétel nélkül bedolgozta útirajzába, ahol néha egy- egy út közben papírra vetett aforisztikus megjegyzés részletezőbb kifejtésére vállalkozik, máskor viszont nem is változtat az eredeti megfogalmazáson.60 E szövegek műfajközisége rávilágít az utolsó Márai-útirajz szövegkoherenciájának, műfaji határainak bizonytalanságára, s végső soron az utazási narratíva textuális felszámolódását demonstrálhatja.

Újrarajzolt útirajz: Illyés/Cs. Szabó

„Nem voltam túlságosan kíváncsi a háború utáni Európára. Útibőröndömet tulajdonképpen csak azért szedtem elő, hogy erről a kérdésről - Európa jövendőjéről - megtudjak valamit a helyszínen" - jegyzi meg Illyés Gyula, akinek melankolikus sorait akár az urbánus írótárs is papírra vethette volna.61

55 Ady: I. m„ 121.

56 Márai: Európa elrablása, 114.

57 Vö. Csejtei Dezső-Juhász Anikó: Ortega és Európa - egy vonzalom állomásai. Utószó. In: Jósé Ortega y Gasset: Elmélkedések Európáról. Budapest, 2007, L'Harmattan - Zsigmond Király Főiskola, 104.

58 Vö. Márai: Föld, fold!... Budapest, 2006, Helikon, 301-311.

59 Márai: Európa elrablása, 116-117.

60 Vö. Márai: A teljes napló, 1947. 7-18., 22-25., 35-36., 38., 44., 54-55., 58-59., 69.

61 Illyés Gyula: Franciaországi változatok, ln: I. Gy.: Szíves kalauz. Útirajzok. Budapest, 1974, Szépirodalmi, 425.

101