Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 5. szám - Németh Ákos: Világos pillanat

tebb problémát sejtet. Mindezt pedig egy harmadik nézőponttal is kiegészíthetjük, hiszen tovább színezi a képet Cs. Szabó Hunok Nyugaton (1962-68) című kései írása, melyben a londoni emigráns Illyéssel közös útja felelevenítésére, egyszersmind a Franciaországi változatok kontúrjainak újrarajzolására vállalkozik húsz év távlatából.

Búcsú Európától: Márai Sándor

A Napnyugatról még egyszer, utoljára hazatérő Márai az utazó külső és belső világának kölcsönhatásában véli megtalálni minden utazás értelmét: „De talán az a tükörkép, amelyet a változás, a tájak és emberek torlódása és türemlése kelt és tükröz az utas eszméletében! [...] Az utazás igazi értelme valóban nem a megérkezés, hanem az, hogy mi indul el bennünk az utazás behatásai alatt."29

Ennek nyomán objektív és szubjektív okai is lehetnek, hogy az alig remélt, várva-várt utazás végül céltalan, „ötezer kilométeres csavargás", sőt „részvétlátogatás" benyomását kelti benne.30 Svájcba érkezve elsőként a saját szemléletében bekövetkezett változások ragadják magukkal az elbeszélő figyelmét: „Ez a város olyan - állapítja meg Genfben -, mintha visszatértem volna, tékozló fiú, apám házába; minden sértetlenül olyan itt, mint volt valamikor, egy életformában, melybe beleszülettem; csak én nem vagyok már ugyanaz, mint voltam, mikor beleszülettem és éltem e kellékek között, ebben az életformában."31 32 A svájci sértetlen világ bősége, háborítatlan életformái díszleteknek tűnnek a hátrahagyott otthon, a romos Budapest mindennapi valósága után: „Körülöttem dómok, alpesek, paloták, megtömve arannyal és műkincsekkel, milliomos csoroszlyák, amint Lincolnokon gurulnak szenvedélyeik után. Mindez ködvár, álom, imbolygó üdére."31 De másként hatnak rá, háborús emlékek visszhangját keltik az utazás szokásos körülményei és a jól ismert látnivalók is: a vasúti hangosbemondó szavai a légiriadót idézik, később a Colosseum zöldmohás pincéiről az auschwitzi gázkamrák jutnak eszébe, majd - saját, bombatalálatot kapott budai házának maradványaira emlékezve - blazírtan szemlélődik a pompeji romok felett: „én már tudom, mit éreztek a lakók azon az éjszakán, Pompejiben, mikor elpusztult egy műveltség, és tüzes eső esett az égből..."33

Mindeközben azt is látnia kell, hogy a külvilág, a háború romjai közt eszmélő Európa sem a régi többé. Az utazó csendes elégtétellel nyugtázza az emberi szellem, a művészet örök értékeinek győzelmét a barbár erők felett: „Velázquez, mind a többiek, Goethe és Mozart, íme, ők az erősebbek." „Az olaszok csatáját Mussolini vesztette el; de Michelangelo nyerte meg s Leonardo da Vinci és Dante. A többi nem számít. "34 A jelenkori Európa szellemi élete azonban kevésbé vigasztaló. Genf eleven, szerves polgári hagyományait látva az elbeszélő keserűen állapítja meg, hogy a polgári kultúra, erkölcs és a gyerekkorából ismert életformák már csak ott maradtak fenn, ahol százmilliós vagyonok jelentik a fedezetét. „Valamit elraboltak Európából a vad erők, melyek acélseprőkkel sepertek végig a városok és csataterek felett. Az emberek élnek, mert élni organikus lehetőség, Európában is. De az élet ihlet nélkül nem szerep, csak tenyé29 Márai Sándor: Európa elrablása. In: M. S.: Európa elrablása; Röpirat a nemzetnevelés ügyében. Budapest, 2008, Helikon, 113., 114. [Kiemelés a szerzőtől.]

30 Uo„ 114., 23.

31 Uo„ 10.

32 Uo., 36.

33 Uo., 68.

34 Uo., 9., 80.

97