Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 5. szám - Németh Ákos: Világos pillanat

benne, ami egy nagy író lelkületére jellemző - egy adótiszt képzelete szerint. A nagy író a hazáért aggódik, a nagy író érzi a felelősségét, a nagy író művén töpreng, a nagy író küzd a művel, a nagy író ingujjra vetkezik. Mindez megfelelő elosztásban és vegyítésben, a végzet és egy gondos szakács utasításai szerint. S ilyenféle mondatok: »Mikor apám meghalt, kimentem a folyosóra, s cigarettára gyújtottam. Mikor fiam meghalt, szintén rágyújtottam. Úgy látszik, erős dohányos vagyok.«"15 16 Majd ugyanott: „A zseni egy adag tehetség és két adag szorgalom - Márai kedvenc Goethe- idézete. De ő hovatovább csak a szorgalomra nézett. S pláne, azt hitte, a szorgalom a teleírt lapokat jelenti."15 Illyés legfőképpen a valódi, kirobbanó tehetség hiányát leplező hatásvadász modorosságot veti írótársa szemére, akinek műveiben leginkább csak szorgalmas „iparos munkát" lát. A novemberi közös útra kelés idején azonban már kissé enyhültebben tekint az urbánus ideálra: „Nem tisztelem Márai álláspontját; magatartását (a személyi részt) annál inkább tisztelem. S ebben is legjobban a hűségét, ahogy megáll a Kassai polgárok-nak már csak az ő képzelete őrizte - s tán csak képzelete alkotta - várfokán, mialatt a falak alján a képzelete nemesítette táborban zajosan folyik már nem is az áru-, hanem a lélekcsere, de az is a láncolás legvigasztalanabb szabályai szerint. "17 Márai mindeközben még ennyit sem enged meg Illyésnek. Irótársával a kultuszminisztériumban találkozva így jellemzi őt: „Illyés a legszomorúbb emberi jelenségek egyike, akivel a magyar irodalomban találkoztam. Ez a tehetséges, értelmes paraszt nem bír hiúságával; a nemzet őrangyalának érzi magát, a haza szeráfjának; a valóságban csak egy harácsoló szabadcsapat regöse. Keserves ébredése lesz. Kár érette. "18 Néhány lappal később elhűlve állapítja meg, hogy írótársa olyan verset publikált, „melyben a Parasztpárt prominenseinek családnevét szedte rigmusba. Szomorú kép: egy költő, aki tallózó bandavezérek nevével ékesíti fel verseit."19

Illyés és Márai korabeli műveit áttekintve tapasztalhatjuk, hogy az írói megszólalás jellemző formái is szinte szöges ellentétet mutatnak, ami kettőjük esztétikai normáinak, valamint írói szerep- és irodalomfelfogásának gyökeres különbségét jelzi. Illyés ekkoriban született költeményeiben - többek között a Márai által felemlített Teremtmény című versben is - a képviseleti beszédmód szónokias „mi"-jével szól a nemzet előtt álló feladatokról: „Kerengtünk és összeálltunk, / összeállt egy gondolat, / tapadt, szakadt, állt, iramlott, / lelt akadályt és utat; / mint az ősi tengermélyből / egy szép teremtmény: a népből / színreszállt egy akarat. [...] Mindegy, merre menne Darvas, / Kovács, Farkas, Erdei: / árkon árvul (köztük én is), / ki nem e lényt követi, / őt, ki vádló és ki bíró / s levet, mint bőrét a kígyó, / mihelyt szűk lettél neki. // Vezér vagy te, Veres Péter? / Leghajszoltabb szolga vagy!" A népi író hangja immár nemcsak az elnyomott parasztságé, hanem a felszabadult nép, mint kollektivitás erejével szól, melynek a parasztságból felemelkedett újdonsült vezetők is egyenrangú tagjai, „vezérei" és „szolgái" is egyúttal. Mindeközben „Illyés azzal, hogy oly erővel képviselt egy álláspontot, abba a látszatba került, mintha tagadta volna a másikat" - jegyzi meg Széchenyi Ágnes.20 Ez lehetett a fő oka Márai azon meggyőződésének, mely szerint az ideológus költő és az őt követő népi írók magatartása hibás, tevékenysége pedig káros a magyar irodalom, kultúra jövőjére nézve, mert „amikor vakon és esztelenül pozitivek a parasztság iránt, elveszejtenek egy műveltséget, s megszűnnek pozitivek lenni a magyarság egésze iránt."21 Máskor azonban ennél is tovább megy, olyan nyilvánvalóan túlzó megállapításra ragadtatva magát, mely szerint „Illyés

15 Illyés Gyula: Naplójegyzetek 1946-1960. Szerk. Illyés Gyuláné, Budapest, 1987, Szépirodalmi, 7-8.

16 Uo., 8.

17 Uo., 120-121.

18 Márai Sándor: A teljes napló, 1946. Budapest, 2007, Helikon, 267.

19 Uo., 281.

20 Széchenyi Ágnes: I. m., 36.

21 Márai: I. m., 270. [Kiemelések a szerzőtől.]

95