Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 5. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
Kiskőrösön jött össze a járás küldöttsége. (Itt már több seregszemlén vettem részt, helyesírási és szavalóversenyeket nyertem.) Pesten - vagyis Budán - a XII. kerület elit iskolája, a Jókai-iskola fogadott bennünket a Svábhegyen. Felsorakoztunk a tornateremben, s az iskola tanulói szüleik kíséretében kiválasztották, hogy három napra ki kerüljön hozzájuk. Engem egy nyolcadikos, nálam egy fejjel magasabb fiú és anyja választott, s ahogy kiderült, a Jókai-villában laktak, mert a híres FFatvani család leszármazottjai voltak. Hatvani Gyurival - apját is Hatvani Györgynek hívták - és az egész családdal nagyon összemelegedtünk, nagyon szívélyesek voltak velem. Több központi rendezvényen is részt vehettünk, mert Gyuri is csapattanácselnök volt az iskolában. Fogaskerekűvel utazgattunk, a kertben focizgattunk és nagyon jól megvoltunk (náluk ettem reggelire először pári- zsis zsömlét és kakaót). Emlékül megkaptam tőlük a Jókai-villa kerti homlokzatának fényképét. A három nap leteltével aztán a többiekkel együtt hazautaztunk, barátommal gyalog vágtunk Kiskőrösről az akasztói útnak, de aztán - épp idejében - utolért bennünket egy busz, s nagy bátran megállítottuk. (Édesanyám aztán többször is szerette volna, ha Hatvani Gyurit visszahívjuk nyáron Akasztóra, de én mindig elmismásoltam, mert szégyelltem, hogy nálunk az emberek - mi is - budin végzik a dolgukat.) Röviddel ezt megelőzően került Akasztóra tanítónak Petkó Jenő, egyenesen a Pécsi Tanárképző Főiskoláról, magyar és történelem szakos volt, s szinte felforgatta rövid idő alatt az iskolai posványt, tele volt kezdeményezéssel és ambícióval. A párhuzamos osztályban lett osztályfőnök (addigra két koedukált osztályt szerveztek a fiú- és a leányosztályból), s nekünk irodalmat és történelmet tanított. De hogyan! Ereztük mindjárt, hogy Kókai óta ilyen hatással egy tanár vagy tanító sem volt ránk. De nemcsak az órái voltak kiválóak, hanem mint színházat szerető (és maga is játszó) ember, hamarosan a nagy legényekből és nagy lányokból színjátszó kört szervezett, ahol klasszikus vígjátékokat tanított be nekik. Dőltek hozzá a felnőtt emberek is, s gyerekszereplőnek engem is bevett a társaságba. Nagyon jól éreztem magam a körükben, vidámság és jó hangulat jellemezte a próbákat, s Kiskőrösre is eljutottunk a seregszemlére. Én az iskolában is hamar diák-tanár viszonynál közelebb kerültem hozzá, s mivel az előadó-művészet más területei is érdekelték (az éneket kivéve), nemcsak népitánc-csoportot vezetett az iskolában, ahol Kodály-táncjátékokat, balladákat tanított be nekünk, hanem mint szavalóval, versmondóval külön is foglalkozott velem. Hamarosan persze olyan bizalommal voltam hozzá, hogy verselményeimet is megmutattam neki, s jó tanácsokat tudott adni. (Annál inkább, mert, mint később kiderült, maga is íróember volt, gyerekszíndarabjait, ifjúsági színi jeleneteit később többfelé, országosan is játszották, s mellette verseket is írt.) Rendszeresen jártam hozzá az albérletébe, beszélgettünk, és verseket tanított be szavalásra. (Kiskőrösön ezzel több versenyt is nyertem.) Persze tudott az Édes Juliskával való „szerelmünkről" is, s jókat derült, mikor az iskolában egy-egy „szerelmes" levelünket elfogta. Nálunk az iskolában minden nyáron egy-két jó tanuló országos nyaraltatásban részesült. Persze úttörőtáborban. 1956-ban én is sorra kerültem, s a Csillebérci Nagytáborba mehettem két hétre. Mindjárt szöget ütött a fejembe, hogy vannak pesti gyerekek, akik évről évre ott nyaralnak. Igazságtalannak tartottam, mert 84
