Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 5. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
mények, mint amik lehettek volna. Egyébként mi ketten voltunk a kitűnő tanulók is. Az sem hagyott mélyebb nyomot bennem, hogy több éven át hitoktatás is folyt az iskolában, amit a plébános úr tartott. Mégpedig minden osztályban, mert az egész tanulósereg katolikus hitű volt. (Mikor megszűnt a hitoktatás, a szülők nagyon erősen tiltakoztak is - persze, semmi eredménnyel.) A tornaóráink voltak még érdekesek, mert legtöbbször az iskolaudvaron felsorakozott menetgyakorlatokat tartottunk és gyakran gránátvetést gyakoroltunk, mint ahogy a délutáni MHK-mozgalomban is (Munkára, Harcra Kész), sőt ott rendszeres lövészet is soron volt. Legjobban persze annak örültünk, ha futballozhattunk, de erre ritkábban került sor. (Később tudtuk meg, hogy ez az időszak volt az úgynevezett „hidegháború" legkritikusabb időszaka, s minden lehetőségre készen katonának készítettek bennünket elő.) Egyébként otthon az iskolával nemigen törődtünk, még én se, akitől édesanyámtól követelései voltak, az órákon odafigyeltem, s ez nagyjából elég is volt. Ezzel is kitűnő tudtam lenni, pedig gyakran én is az órák előtt csináltam - vagyis másoltam - a matematikaleckéket, de sokszor a fogalmazásokat is. Az iskola minősége ezzel együtt nagyon jó volt, akik - kevesen ugyan - továbbtanultak, mind megállták a helyüket, s ezt bizonyította később az én példám is. A monoton iskolai életben egyébként 1954-55-56-57 körül egy kis pezsgés támadt. A tanítók között - kivéve, akik ott telepedtek le - nagy volt a vándorlás, sokan büntetésül fogták föl, hogy oda kerültek (56 után így is volt), s mihelyt tudtak, odébbálltak. Ez időben azonban több ambiciózus tanító, sőt tanár is érkezett, s kissé változékonyabb lett az iskolai élet. Az országosan dívó úttörősdi nem sok vizet zavart, teljesen formalitás volt. Először az osztályban, majd 1955-től én voltam az úgynevezett csapattanácselnök, de úgyszólván semmi dolgom nem volt, ünnepélyeken vezényelnem kellett, az énekkar meg, de különben mindenki, a kötelező politikai dalokat énekelte, teljesen lélektelenül. Az MHK után meg hamarosan jött az LMHK (Légy Munkára, Harcra Kész), s délutánonként ez egy kis érdekességet jelentett, mert megint mozoghattunk, főként célba lőhettünk komolyabb puskával is. Legtöbbször azonban az iskola udvarán rúgtuk a futball-labdát, amit az irodából kellett elkérni. Faliújságot is kellett szerkesztenünk, ahova nekem rendszeresen írnom kellett, de az úttörősdi legtöbbet jelentő feladatát az jelentette, hogy behajtsuk a bélyegek árát és áruljuk a Pajtás újságot. Ez utóbbinak én nagy híve voltam, vártam, megfejtettem, és beküldtem a szerkesztőségbe a rejtvényeket, és sokszor nyertem is könyvet vagy töltőtollat, ilyesmit. (Még az a szenvedély is elkapott, hogy magam próbáljak keresztrejtvényeket fabrikálni.) A rejtvények mellett levelezője is voltam a Pajtás újságnak, s verseket is küldtem. (Többször megjelentem, s nagyon büszke voltam rá.) Ugyanígy vártam év végeken a Kincses Kalendáriumot is, abban is voltak rejtvények, s jó olvasmányok is. Tanáraim tudták ezt a szenvedélyemet, sokszor fordultam hozzájuk is segítségért. Az is kitetszett belőle, hogy az irodalom érdekel leginkább, s az iskola könyvtárát (ami egyben a községi könyvtár is volt) teljesen kiolvastam. 1955. április 4-re Pesten nagy, országos úttörő találkozót rendeztek, „hálazászlókat" kellett vinni, amit a szülőkkel csináltattak. Másik „egyéb származású" barátommal és osztálytársammal mi voltunk ketten az iskola küldöttei, s 83
