Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 5. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

(amiben se tehén, se ló sohasem volt), s az istállóból vezetett fel a padlásfeljáró. Az első kertben, ahol szőlőlugasok, virágágyások és kis zöldséges is volt, anyám műhelyével szemközt volt a nyári konyha épülete. Ennek két helyisége volt: a nyári konyha rész a kemencenyílással, s a hátsó udvarra nézve nagypapa műhelye, teljes cipészfelszereléssel és a kemence búbjával. Ott volt a gémeskút is. A két szoba hajópadlós volt szőnyegekkel, a konyha, kamra, és anyám műhelye kockaköves, s csak a nyári konyha épülete volt vert-padlós. És hátul persze az ólak, mert kacsánk, libánk, baromfink mindig volt, s legtöbbször disznót is hizlaltunk. A szalmakazal is ott volt az udvar végében, meg a pottyantós budi bódéja. Az első és hátsó udvar is tulajdonképpen díszkert volt, juharfákkal, gesztenyefákkal, szilfákkal, és persze akácokkal meg eperfákkal. Az utcáról egy ferdén lefutó tetejű tágas gang vezetett a házba, s az édesanyám műhelyéig tartott. Az udvarra való kijáratot sűrű vadszőlőlugas fedte, ami a tetőig is felfutott. A nagy ház természetesen nádfedelű volt, a kicsi cserepes.

Apám és anyám házassága nem volt hosszú életű, mert hamar kiderült, hogy tüzet és vizet akartak elegyíteni. Iskolái ellenére apám erőszakos, rusztikus természetű volt, édesanyám meg érzékeny, finom lelkű asszony. Nagy természetű kun nagyanyám nem tudta nézni, hogy anyám mindig sír, pedig ő tartja el apámat is, mert ő nem adott haza pénzt - régi fészkében, Diósdon építkezett, s azt mondta, arra kell a pénz. így hát kétszer is kiadta az útját, mert először visszaké- redzkedett (ezután született öcsém), de apám nem tudott megváltozni, s persze anyám sem, s így újra el kellett mennie. Munkahelye is távolabbra került.

(Minket látogatni a szomszédokhoz járt néha motorbiciklin, s mikor végre elkészült a diósdi ház, sokáig próbálkozott meggyőzni anyánkat, hogy költözzünk hozzá, de anyám már hajthatatlan maradt.) (Ekkor, az ötvenes évek közepén, volt egy teátrális búcsúzkodása. írt /írógépen/ egy megható levelet, amiben azt tudatta, hogy nagy fordulatot vesz az élete, messzi útra indul. Ezzel egy ideig nem tudtunk mit kezdeni, de kiderült, hogy a diósdi házra és barackosra alapozva, harmadszor is megnősült. Mégpedig egy régi ismerősét, egy ronda, ocsmány szájú sváb asszonyt vett el, akit sem mi, sem egész nyírségi rokonsága nem tudott elviselni. Apám két testvére ugyanis tavaszonta sűrűn megjelent náluk, hogy a gyümölcsös metszésében besegítsen, de azokkal is sértőn, ordenáré hangon beszélt. Én nem tudtam megérteni apámat, honnan szedte elő ezt a csúf boszorkányt. Apám ugyanis jóvágású, snájdig nyíri úriember volt, s megjelenésére is sokat adott).

Közben befejeződött a háború, Akasztón nagyobb borzalmak, veszteségek nélkül. Engem ugyan - ahogy többször mesélték - másfél évesen meggéppuskázott egy repülő. A hátsó udvarban, a szalmakazalnál játszadoztam, amikor váratlan légitámadást kaptunk. Az utca lakói anyámékkal együtt a mi pincénkben kerestek ilyenkor menedéket. Ekkor is így volt, s a nagy tolongásban senki sem gondolt rá, mi van a „gyerekkel". Végül nagyapám futott ki értem a golyózáporban, mert ott bőgtem elhasalva a kazal mellett.

Családunkban nagy nőuralom volt. Nagymama és anyám jobban bírta hanggal, mint nagypapa, s bizony sokszor háttérbe szorult. Talán ezért is, de estére kelvén általában jól beállított, ha az udvaron dolgozott, gyakran látogatta a

75