Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 5. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

A falu pusztulásáról először a tatárjárás után esik szó, de hamarosan újratelepül, s egy oklevél szerint IV. (Kun) László Csanádra menet 1278-ban itt éjszakázik. Ugyanakkor ezt megerősíti egy másik irat 1291-ből: III. Endre király felesége, Fenenna a Dömsöd-Okozthov-Báta útvonalon utazik haza Rómába. Sőt, Zsigmond király idején vámszedő helyként szerepel, ami fejlődését lényegesen előmozdította. A mai Ács pusztát Álcs-pusztának említik, ami bizonyára a Győr melletti Ács nevű falu névadó nemzetsége is. Az 1500-as években, a török hódoltság idején aztán a magyarok rovására sok török települt be, amit igazol a falu egyes részeit máig jelölő török eredetű Tubán és Burgó név. S a falu akkor három helyre adózott: a töröknek, a földesúrnak és a kalocsai káptalannak. A nagy sanyargatást a lakosság egyre nehezebben tűrte, s elszökdöstek, többen a nádasokban leltek búvóhelyet. A maradék lakosságot, mikor kivonultak, az egész környékről elhajtották, s Akasztót romokban hagyták ott. A Rákóczi- szabadságharc elején Vak Bottyán még zömmel pusztaságot talál itt, de a falu földesura: Batthyány József a felvidékről - különösen a magyarokkal közösen lakott megyékből, a palócok földjéről - szlovákokat telepít be, akik a századvégre teljesen elmagyarosodtak, csak egyes családnevek őrzik a szlovák származást. (Hogy ez így történt, ahhoz nem kisszámú magyar lakosra volt szükség, mert például a kiskőrösiek máig őrzik nyelvüket és hagyományaikat, s akiket az akasztóiak megvetően „tótoknak" titulálnak.) Ugyancsak akkor, a 18. század elejétől vezetnek anyakönyvet, ekkor alakul meg a káptalan, s hamarosan templom is épül. (Henkey Gyula neves etnográfus is vizsgálódott nemrég a faluban, s állapította meg a volt szlovákok és magyarok embertani hasonlóságát.)

A dunai nagy árvizek súlyos károkat okoztak többször a faluban, 1838-ban pl. 146 ház dőlt össze, de legutóbb, az 1941-es árvíz viselte meg a községet (s erről gyerekkoromban már magam is sokat hallottam).

Rejtélyes módon az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról nemigen található adat, de egy kis ugrással megemlíthetjük, hogy az első világháborúba bevonultak száma már 800 fő, akikből 252 fő elesett (köztük Pusztai György nagyapám). Kun Béla kommünje alatt sem történtek nagy dolgok, de Szamuely pribékjei három embert agyonlőttek.

1930 is nevezetes Akasztó életében, mert ekkor építették és adták át a környék sokáig legszebb emeletes iskoláját. Szükség is volt rá, miként később az orvoslakásra és tanítólakásokra, mert Akasztó volt a környéken az a település, amit isten háta mögöttinek, elmaradottnak és maradinak tartottak, melynek lakói babonákba, ósdi hagyományokba gubóznak. A falut a vasút kikerülte, útjai szinte elviselhetetlenül sárosak-porosak voltak, legnagyobb itt volt a csecsemő- halandóság, a torokgyík, a vérhas, a tüdőbaj itt szedte legtöbb áldozatát (köztük nagyanyám legkisebb testvérét, a sokat emlegetett Józsikát is elvitte). Egészében gyerekkoromban még én is úgy éltem meg, mintha szégyen, megbélyegzettség lenne akasztóinak lenni. Autók még nem voltak, kerékpárok és egy hajnali és esti kiskőrösi buszjárat kötötte össze a világgal. Ezzel együtt lakói nagy lokálpatrióták voltak, s gazdaságilag sem voltak nagy különbségek köztük. A legnagyobb birtokos több ezer holddal természetesen a kalocsai káptalan volt, a lakosság nagy része itt dolgozott, nagyszámú nincstelen és zsellér pedig a tetétleni Károlyi

66