Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 1. szám - Fehér Zoltán: A Szarajevón túl legelésző szarvasok (Népvándorlás kori keleti elemek Bátya rác néphagyományában)
Búcsús ének Harangozó István bátyai útkaparó, régi jó adatközlőm vagy negyven éve mondta el a közismert dalbetétes, tréfás mesét, amely szerint a búcsúsok az előénekes minden szavát gondolkodás nélkül megismétlik, éneklik. Maga a történet közismert. (Nyilván megvan a száma a népmese-katalógusokban.) Az a szó azonban, amivel a búcsúsok éneklését megnevezi, a figyelemre méltó hajmáriázás (haj, Máriázás). Nem tudom, de nem hiszem, hogy volna olyan búcsús énekünk, amelynek refrénje ez lenne: Haj, Mária, haj, Mária! Ha volt ilyen ének, a búcsúsok rítuséneke, akkor benne a Diószegi által fontosnak, ősi emléknek tartott, a sámánénekekből megmaradt haj indulatszót, istenhívó szót találjuk. (Az énekelt dallam sem a szokásos mai népének, hanem az ugor népzenében otthonos lá-pentachord.) A tréfás mese szó szerinti lejegyzésben: Mentek a búcsúsok Máriagyűdre, és vót útközbe egy Bencze-féle csárda. Az előénekös megtöltötte magának az üveg pálinkáját, hogy az úton tudja egy kicsit öblögetni a torkát, ahogy éneköl. Ahogy megöntötte, úgy egy kicsit az üveg fönt vót. A szoknyájával lehúzta a dugót az üvegrül, és a szél miatt elkezdött huholni az üveg. És a másodénekös, aki mönt utána megin, hajmáriázott, ugye Haj, Mária, haj Mária (m m r m m r r m) (7) És akkor a másodénekös szót neki: Dugd be, dugd be, ne huholjonl - má az üvegre mondta, nem az énekre. Ez meg: Dugd be, dugd be, ne huholjon, haj Mária. (mmrmmrrmmdt l,)47 Találós kérdés A Kalevala (Vikár Béla fordításában) így mondja el a világ keletkezését: Hát ekkor a Vizasszonya. Vízasszonya, ég leánya Térdit tengerből emelé, Lapockáját hullám fölé, Hogy a réce ott fészkelne, Lakóhelyre jóra lelne. A kecses kacsamadárka Ott repdesve szálldogálva, Észreveszi kék víz tükrén Vízasszonya térdit tüstént. Véli: pástos emelkedő, Gyepesedő kis dombtető. Csak repesget, csak szálldogál, A térdfőre lassan leszáll, Fészkit rajta meg is rakja, Arany tojást tojik abba.48 47 Ak.: Harangozó István 62 é. 1967. 48 Kalevala (Vikár Béla fordítása, Gulyás Pál utószavával). Bp. 1944.
