Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 4. szám - Fekete J. József: „A homo aestheticus álarca” (Bíró-Balogh Tamás: Mint aki a sínek közé esett – Kosztolányi Dezső életrajzához)
Fekete }. József „A homo aestheticus álarca" Bíró-Balogh Tamás: Mint aki a sínek közé esett Kosztolányi Dezső életrajzához Ha meghalok majd, mélyre ássatok, gyarló valómban meg ne lássatok K. D.: Könyörgés az ittmaradókhoz A szerző közel két évtizede intenzíven foglalkozik Kosztolányi Dezső munkáival, gondolhatnánk, akár az életrajzát is megírhatta volna, ám „mindössze" tíz tanulmányt fűzött hozzá az életrajzi kutatáshoz. Kosztolányi életrajza megírásának nehézségeire a későbbiekben kitérek, a mostani irodalomtörténeti adalékokkal kapcsolatosan viszont nyomban hangsúlyozni szeretném, hogy az életrajz egy olyan szakaszával foglalkozik, amelynek szellőztetése más kutatóknak nem volt igazán ínyére, talán mert kibillenti sarkából a Kosztolányiról kialakult irodalomtörténeti (és emberi) képet, ennek meggátlása érdekében nem foglalkoztak vele behatóbban, bár az is lehet, hogy nem törődtek vele, nem is tudtak róla. Ez utóbbi igazán valószínűnek tűnik, ugyanis Kosztolányi 1919 és 1921 közti újságírói tevékenységéről a legtöbb tényt Bíró-Balogh Tamás zömmel saját kutatásai során fedte föl, és ezek alapján árnyalta a Kosztolányi-képet. Ám nem a tényfeltáró nyomozás során növekvő adrenalinszint késztet továbbolvasásra a kötetben, hanem a szerző adottsága, hogy filológiai és irodalomtörténeti tartalmakat közvetlenül, érdekesen, alátámasztva, rávezető előadásmódban tárja az olvasó elé, amit nem titkoltan két mesterét, Ilia Mihályt és Lengyel Andrást követve sajátított el. Nem kevésbé olvasót csalogatok ötletes fejezetcímei: A pornográf műfordításért feljelentett katolikus író; „Tessék a kurzus-cikkírónak helytállani". Kosztolányi egy elkerült sajtóperének történetéhez stb. Kosztolányi politikai szerepvállalása a múlt század húszas éveinek fordulóján természetesen nem volt tabu, hanem inkább csak kevésbé firtatott téma. Például Szegedy-Maszák Mihály és Lengyel András is tollára vette. A kettőjük közt folyó vitához más irodalom- történészek is hozzászóltak, nyomatékosítva, hogy Kosztolányi a Tanácsköztársaságot követően szerkesztője, írója volt a nyílt ellenforradalom Új Nemzedék című kurzuslapjának, amiben antiszemita felütésű cikkeket szerkesztett, közölt, vagy ahogy Bíró-Balogh Tamás tanulmányaiból kiderül, éppenséggel nem közölt. Bár ez utóbbi, mintha az író magán viselt maszkjának eleme lenne, a majdani támadások kivédésének eszköze, mintegy jelezvén, „lám, én ezt az uszító szöveget nem közöltem", „becsületesebb a mundérom a cikkíróénál", ami egyébként más esetekben, pl. Adyval szembeni véleménynyilvánítása során is, szinte a nyílt zsarolás szintjén előfordult vele. A kutató azt is bizonyítja, hogy Kosztolányi „elítélhető" (antiszemita) jellemhibája nemcsak az Új Nemzedék napi rendszerességgel közölt Pardon-rovatába névtelenül írt cikkeiben mutatkozik meg, hanem korabeli levelezéséből is kitűnik, a későbbiekre vonatkozóan viszont egyre kevesebb az ilyen bizonyíték, mert az író akkor már zömmel telefonon intézte ügyeit. Ám a fennmaradt levelei is szemléletesek, az éppen induló Nyugat folyóiratról mint „kifejezetten antiszimbolista, józan, racionális alapon álló, metafizika és gondolatgyűlölő zsidó pártszövetkezetről" írt, máshol 108
