Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 4. szám - Kósa Ferenc: Az idő egésze
Kása Ferenc Az idő egésze Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze mit százezer ős szemlélget velem. (József Attila: A Dunánál) József Attila fölidézett verssoraival reges-régen, kamaszkoromban ismerkedtem meg. A költő sugallatos mondatai a megvilágosodás erejével hatottak rám: rádöbbentettek végesnek látszó világunk végtelenségére. E sajátos fölismerés hatására azonban nem verseket írogattam, hanem vásároltam egy fényképezőgépet, és fotókat kezdtem készíteni. A véges világban a fotózás segítségével próbáltam fölfedezni a végtelen világot... Aztán filmrendező lettem; a mozgókép lett a kenyerem és a hivatásom. A fotózáshoz azonban mindvégig hűséges maradtam. Filmrendezői munkám mellett több mint fél évszázadon át álló képekben is igyekeztem rögzíteni mindazt, amit jártamban-keltemben láttam, éreztem és gondoltam. A fényképeket mindig is a múló pillanat és az időtlen idők találkozási pontjának tekintettem. Játékfilmjeim és dokumentumfilmjeim az emberről, az emberi sorsokról, az emberi lét lehetőségeiről és lehetetlenségeiről szólnak. A fotóim inkább a természet tiszteletéről tanúskodnak: a véges életű ember vonzódását jelzik a végtelen terek és idők - vagyis a Mindenség iránt. A képek, amelyek ebben a könyvben láthatók, azt is mutatják, hogy az életem folyamán sokfelé jártam a világban. Szűkebb hazámon, Magyarországon és a Kárpát-medencén kívül igyekeztem megismerni Európa szinte valamennyi országát és sajátos kultúráját. Bármerre sodort is a sors, a fényképezőgépem mindig velem volt; ahol és amikor csak lehetett, sok-sok fotót készítettem. Mindenekelőtt megörökítettem szűkebb hazám és kezdeti eszmélkedéseim képi emlékeit: a földeket, a mezőket, a gémeskutakat, a jegenyéket, a kézzel tapasztott és fehérre meszelt házakat és templomokat, a végtelenbe vesző egeket, a fölkelő és a lenyugvó nap földöntúli fényeit. Olykor-olykor még a vad viharok vakítóan fénylő szemeibe is bele-belenéztem. Később, amikor kezdett körülöttem kitágulni a világ, az első külföldi utaim Európa gótikus katedrálisaihoz vezettek. Ezeket a lenyűgöző épületeket kívülről nézve valóságosaknak, belülről nézve viszont valóság fölöttieknek érzékeltem. A gótikus székesegyházak ablakain beözönlő fényeket bámulgatva olyan érzésem támadt, hogy ezekben az átszellemült terekben igazi csodák is történhetnek. A földhöz kötődő ember lelke például kiszabadulhat a földi, valamint a társadalmi-történelmi gravitáció erőteréből, és akár egy éteri tisztaságú, minden eddiginél emberibb, szabadabb és igazságosabb világba emelkedhet... 63
