Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 4. szám - Pomogáts Béla: Temesvár a magyar irodalomban
rikus lap. Ezek a sajtótermékek, hasonló módon a későbbiekben indult Holnap, Szelektor, Repriz és Új Század című lapokhoz, mindazonáltal igen rövid életűek voltak, és talán csak a Kubán Endre által jegyzett Gyerekújság, valamint a Brázay Emil által irányított (és nem egy vitát, sőt sajtópert kiváltó) A Toll vált hosszabb életűvé (ez utóbbi például közel két évtizeden keresztül került a nyilvánosság elé). A tevékeny sajtóéletet igen fejlett nyomdaipar alapozta meg, és viszonylag gazdag könyvkiadói munka egészítette ki. Az erdélyi magyar könyvkiadás statisztikája szerint 1918 és 1940 között négyszázhuszonegy, vagyis évente több mint húsz magyar nyelvű könyv jelent meg. Temesvár magyar kulturális életét számos társadalmi egyesület szervezte - igen eredményesen. 1928-ban alakult meg a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, ez nemcsak a közművelődés szervezésében vállalt szerepet, hanem a magyar irodalom hagyományos értékeinek népszerűsítésében is, így Kisfaludy Sándor, Kisfaludy Károly, Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Katona József, Petőfi Sándor, Arany János, Madách Imre és mások munkásságáról emlékezett meg. Hasonlóképpen eredményekben gazdag tevékenységet folytatott a még a századfordulón létrejött Arany János Társaság, ennek működését a második világháború kitörése akadályozta meg. A temesvári magyar kulturális életnek, legalábbis a két világháború közötti korszakban, a neves építész: Székely László tervei nyomán létrehozott Magyar Ház volt a központja, ebben színielőadásokat, irodalmi esteket, tudományos konferenciákat rendeztek, olyan magyar közéleti és kulturális személyiségek közreműködésével, mint Márton Áron római katolikus püspök, Reményik Sándor, Kós Károly, Nyírő József és mások. A művelődési központ a háborús években nem működhetett, gondozását később a Magyar Népi Szövetség vette át, épületében kapott helyet a Bartók Béláról elnevezett népfőiskola. A romániai rendszerváltozás után az RMDSZ bánsági szervezete szeretett volna itt berendezkedni, ez a terv azonban kudarcot vallott, az épületet a felettébb rossz hírű, Olaszországban élő Iosif Constantin Drágán (Ceau§escu egykori híve és támogatója) szerezte meg. Ismereteim szerint a jogtalanul elvett épület visszaszolgáltatására azóta sem került sor. A Bánság „fővárosa" mindig irodalmunk tevékeny műhelyének számított, Csiky Gergelynek és Gozsdu Eleknek a huszadik században is voltak utódai. Olyan kiváló erdélyi magyar írók munkássága kötődik ide, mint Endre Károly, Franyó Zoltán, Méliusz József, Markovits Rodion, Ormós Iván, és olyan (később többnyire Magyarországon tevékenykedő) irodalomtudósok pályája indult Temesvárról, mint Turóczi-Trostler József, Kerényi Károly, Hauser Arnold és Gálos Dezső - ők később Budapesten szereztek hírnevet, Hauser Arnold pedig Bécsben, majd Londonban vált a művészettörténeti irodalom nemzetközileg elismert mesterévé. Azt is meg kell említenünk, hogy Kós Károly, aki az erdélyi magyar kultúra (irodalom, építőművészet és közművelődés) egyik legnagyobb alakja volt, 1883. december 16-án ugyancsak Temesváron született. Az elsőként említett három költő, vagyis Endre, Franyó és Méliusz életművében Temesvár (az ott töltött ifjúság, az ott végzett munka) igen nagy nyomot hagyott. Endre Károly szülővárosában végzett felsőkereskedelmi iskolát, tisztviselő volt Budapesten, majd Temesváron, a háború után a kereskedelmi érdekvédő testület főtitkára, élete végén főkönyvelő. 1919-ben az Ébredj, 1920-ban a Szemle című temesvári kiadványok szerkesztője, az ottani Arany János Társaság főtitkára. A helikoni íróközösség és a Kemény Zsigmond Társaság tagja. Életének meghatározó élménye volt az a három esztendő, amelyet az itáliai fronton töltött, verseiben később a békés és alkotó élet mellett tett hitet. Ezt fejezik ki Az ember, aki járva jár (1922), majd évtizedekkel később Az ember a csillagok alatt (1947) című verseskötetei. A harmincas években a szélsőséges eszmei és politikai áramlatok ellen kibontakozó szellemi küzdelemben vállalt szerepet, így Gorkij-requieme (1936) című nagy ívű költeményében a szellemi ellenállás készségét fejezte ki: „Nehéz vallani, nagy 56
