Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 4. szám - A kötöttség nem korlát, hanem lehetőség (Dobozi Eszterrel beszélget Ménesi Gábor)

egyszerű ételt. (Tojást mindig kaptam otthonról. Ez volt a fő eledelem. Végül a tojásra, a tojásos ételekre évekig rá se tudtam nézni.) Gyakran volt magántanítványom. Nagyon büszke vagyok arra, hogy elsőéves bölcsész létemre még matematikából is fel tudtam készíteni egy bukott gimnazistát a pótvizsgára. De sokszor elmentünk az egyetemi elfog­laltságok mellett dolgozni - szegényebb diákok. Belépőjegyet árultam a Liget étteremben, ez volt a zenés felár. Mosogattam a halászcsárdában. Éjszakai műszakba szegődtünk el néhány évfolyamtársnőmmel egy vegyi üzembe, máskor a falemezgyárba.""Az utolsó - talán két - évemben bejárónő voltam egy idős hölgynél. Takarítottam, mostam rá hetente egyszer. Legalább két évig szombatonként dolgoztunk - egyik csoporttársnőmmel - a Kelet-Európa Tanszéken. Ez legalább szakmába vágó munka volt. A Sajtófigyelőtől érke­ző, Kelet-Európáról szóló sajtóanyagot rendszereztük. Nyaranta is mindig dolgoztam, leg­alább egy hónapot. Segédmunkás voltam, egyik évben például a zöldségfeldolgozó üzem­ben dolgoztam szülővárosomban. Ez fölért egy szociológiai tanulmánnyal. Majd napközis táborokban dolgoztam képesítés nélküli nevelőként több nyáron át. Kétszer a budapesti Marczibányi téren is szolgáltam napközis nevelőként. A gyerekeket autóbuszokkal hord­tuk műemléktől műemlékig Budapest-szerte. Ezek a tevékenységek jó előiskolái voltak a tanításnak. Jó érzéssel gondolok vissza a gyakorlóiskolai tanításra. Kiderült, hogy tudok hatni a gyerekekre. Jól sikerültek az óráim. Költői létemben a fordulatot 1978 hozta meg. Ekkor jelentek meg először verseim a Tiszatájban. Vörös László főszerkesztői aláírásával kaptam meg a költemények elfoga­dásáról szóló levelet. Nem tudták, hogy ki vagyok, mert postán küldtem be egy csomag verset, nem személyesen vittem. Behívtak egy beszélgetésre. Ott találkoztam először Olasz Sándorral, Annus Józseffel. Vörös Lászlót már ismertem, hiszen ő tanította az egyetemen a verstant elsőéves korunkban. Végtelenül jólesett, hogy emberszámba vettek, komolyan érdeklődtek az írásaim iránt, s hogy mi foglalkoztat, hogyan gondolkodom.- A folyóirat korábbi főszerkesztőjével, llia Mihállyal mikor ismerkedett meg?- Nem sokkal azután, hogy a Tiszatáj közölte verseimet. A negyedik évben szeminá­riumot vezetett a csoportunknak. Ekkor kezdtem magamra találni, hiszen ahhoz a kor­szakhoz értünk, amely engem igazán érdekelt. A XX. századhoz. Ilia tanár úrral, ahogyan tanítványainak nagy része is, az egyetem után leveleztem egy darabig. De a jeles napok közeledtén még ma is küldünk egymásnak e-mailt.-A diploma megszerzése után azonnal Kecskeméten kezdett tanítani?- Nem, először egy évig a szülővárosomban, Cegléden tanítottam. 1980-ban kerültem Kecskemétre. Először a 623-as Szakmunkásképző és Elektroműszerész Szakközépiskolában dolgoztam. 1981-ben vettek föl a Kodályról elnevezett iskolába, ahol az általános iskolá­ban, a gimnáziumban és a zeneművészeti szakközépiskolában kaptam órákat. Azóta innen nem mozdultam el.-Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy költői pályakezdése elhúzódott, hiszen bemutatkozó köte­te, amely Az Egy címet kapta, viszonylag későn, 1986-ban jelent meg. Talán nem udvariatlanság, ha kimondom, harmincéves ekkor, s már javában tanít. Hogyan telt az az évtized, amíg az első publikációk közlésétől eljutott az említett verseskönyvig? Miképpen gondol vissza a pályakezdés, az indulás körülményeire?- Úgy vélem, nem szégyen az, ha egy írói-költői szándékokkal felruházott ember tanítani kezd. Az irodalomtörténet tele van olyan kiváló alkotókkal, akik pályájuknak leg­alább egy részében tanítottak. Arany Jánostól Aprily Lajosig, Nemes Nagy Ágnesig, Jókai Annáig, Szabó Magdáig, Imre Flóráig hosszú ez a névsor. De hosszan sorolhatnám azokat 11

Next

/
Thumbnails
Contents