Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 4. szám - A kötöttség nem korlát, hanem lehetőség (Dobozi Eszterrel beszélget Ménesi Gábor)

a szerzőket is, akik egyéb pályákon keresték meg a kenyerüket (Illyés, Kálnoky stb.). Nem tartottam nagy szerencsétlenségnek, hogy miközben szabadidőmben a megírandó mű foglalkoztatott, az iskolában az irodalom klasszikusaival foglalkozhattam a gyerekek között. Velük általában jó volt a kapcsolatom. Ez minden tekintetben megtartó erő volt számomra. A gyerekekből áradó szeretet sok bajomra gyógyírként szolgált. A tanításban voltak és vannak sikerélményeim. Jól érettségiztek a növendékeim. Sokan felvételiztek eredményesen az én tantárgyaimból a felsőoktatásba. Megszámlálni se tudom, hány magyar vagy történelem szakos tanár, jogász, médiaszakember került ki a kezem alól az elmúlt több mint harminc év alatt. Nem beszélve arról, hogy a fizetésemből el tudtam tartani magam. Kecskemét befogadó város volt akkor is. Rövid albérleti korszakom után egy szolgálati lakás egyik szobáját kaptam meg használatra. Fedél volt a fejem fölött. A másik szobában szintén pedagógusok laktak. Három év múlva pedig vásárolhattam egy használt lakást — természetesen OTP-hitelből. Idáig persze csak úgy tudtam eljutni, hogy másutt is vállaltam óraadást. Például a tanítóképzőben Nagykőrösön, majd Kecskeméten. S voltak magántanítványaim is egy darabig. A pedagógusfizetések rendkívül alacsonyak voltak. (Csak egy példa: mivel jeles diplomával végeztem, 100 forinttal megemelték a kezdő fizetésemet első munkahelyemen. így kaptam 2500 forintot. Itt sajnos félévkor megbukott egy gyors- és gépíró osztályba járó leány. írni-olvasni alig tudott. Elment egy szövetkezetbe irodai dolgozónak. Csaknem duplája volt a fizetése az enyémnek.) Ezek a viszonyok voltak jellemzőek még a nyolcvanas években is. így, amikor végre önálló lakáshoz jutottam, a fizetésemnek több mint felét a törlesztőrészletekre kellett költenem.

Abban az időben, amikor befejeztük az egyetemet, föl sem merülhetett, hogy valaki ne dolgozzék valahol. Amikor pályakezdő voltam, a munkakerülésért még büntetés járt. Az erről szóló törvény 1989-ig érvényben volt. De én nem is akartam örökké ösztöndíjakért kuncsorgó, ide-oda hányódó szabadúszó lenni. Minket odahaza is munkára neveltek, míg gyerekek voltunk. Az, hogy egy iskola a munkahelyem, a lehető legtermészetesebb állapot volt. Az állandó munkaviszony viszonylagos biztonságot jelentett. Hogy írni tudjak, nekem erre szükségem volt. S hogy egy egészen más szférában kaptam állást, nem a sajtónál, nem könyvkiadónál, nem valamiféle szerkesztőségben, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas években szellemi szabadságot is jelentett. Arról írtam csak, amit fontosnak tartottam. De nem ezért késett a költői-írói pálya kibontakozása. Mert folyamatosan publikáltam a legkülönbözőbb országos rangú irodalmi folyóiratokban verseket, recenziókat, olykor tanulmányt is. Sőt elmondhatom, hogy abban az időben még a napilapok is közöltek legalább hetente egyszer irodalmat. A Petőfi Népe is. A tanítványaim innen tudták meg, hogy a tanáruk ír is, nem csak tanít. Mert iskolai körökben ezzel én sosem hivalkodtam. Ma sem. A nyolcvanas évek legelején összeállítottam voltaképpeni első kötetemet. Elküldtem a Kozmosz Kiadónak. Sokáig nem kaptam választ. Erre fölkerekedtem, s elmentem személyesen megtudakolni, hol tart az ügyem. A Kilencek egyik költője, Rózsa Endre fogadott. Volt egy hatalmas szekrény a szobájában. Tele volt elbírálatlan kéziratok kötegeivel. Ennek a szekrénynek az aljáról került elő az én verscsomagom is. Még nem olvasta senki. A személyes látogatásom után már nem kellett évekig várnom a válaszra. Rózsa Endre támogatta könyvem kiadását, de a másik lektor nem. Az ellen- vélemény egyetlen mondatból állt. írásaim túlságosan benne gyökereznek a magyar lírai hagyományban. No komment! Az első kötetem nem jelent meg tehát. Ez azonban nem szegte kedvem. Tovább folytattam az írást. S ahogyan addig is, rendszeresen forgattam a kortárs irodalmat. Igyekeztem tájékozódni mindenről, miközben a klasszikusokat is folyamatosan olvastam, sőt évente újraolvastam a tanítás kedvéért. Tanítottam, sokat készültem az órákra, szabadidőmben pedig a saját írásaimmal és a kortársakéval foglalkoztam. így teltek az évek.

12