Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 4. szám - A kötöttség nem korlát, hanem lehetőség (Dobozi Eszterrel beszélget Ménesi Gábor)
A kötöttség nem korlát, hanem lehetőség Dobozi Eszterrel beszélget Ménesi Gábor Dobozi Esztert jól ismerik Kecskeméten, hiszen több mint három évtizede tevékenykedik itt pedagógusként, 1995 óta pedig a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatójaként. Mára már első tanítványai gyermekeit is útjukra bocsáthatta. A tanítás mellett egyetemista kora óta létfontosságú számára az írás. Első verseit 1978-ban közölte a Tiszát áj. Bemutatkozó kötete, Az Egy 1986-ban látott napvilágot, s csaknem ezzel egy időben jelentkezett a Homokfúvás című antológiában. Azóta hat további verseskönyv született, miközben írt két regényt, szociográfiát, esszéket, illetve jó néhány cikket és tanulmányt publikált, elsősorban az irodalomhoz és a pedagógiához kapcsolódóan. Tevékenységét számos díjjal ismerték el, megkapta többek között a Kölcsey-díjat, az Arany János-díjat, a Príma díjat, a József Attila-díjat, a Kodály Zoltán-díjat, valamint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. A 2015-ös könyvhéten látott napvilágot Ahogy ő néz, ahogy ő lát című könyve, mely nagy részben válogatott verseket tartalmaz, de az elmúlt években született költeményeket is közreadja.- Tegyük hozzá, hogy eddigi pályáján a mostani az első válogatott kötete. Miért most érkezett el a visszatekintés, az összegzés ideje?- Mindig fontosabbnak tartottam a még meg nem írt műveket, mint a régiek újrarendezését. Két évvel ezelőtt azonban kaptam egy ajánlatot a Magyar Napló Kiadótól. Szándékomban volna-e egy válogatott kötet kiadatása. Ilyen megkeresést nem lehet visz- szautasítani. S megtisztelőnek is éreztem a felvetést.- Milyen érzésekkel tekintette át a mostanáig kiépült lírai korpuszt? Milyen élményeket váltott ki önből, milyen felismerésekhez vezetett a szövegek újraolvasása és újrarendezése?- Szerencsére nagyon eltávolodtak tőlem (s nem csak időben) a régen írott költemények. így módomban volt kritikusan szemlélni őket. Úgy, mintha nem is én írtam volna a húsz-harminc évvel ezelőtti verseket, vagy a korábbiakat. Főleg az első három kötetem anyagából sokat kihagytam. Nem mintha nem volnának vállalhatóak a régen írott művek. De ha már nem összes versek kiadására kaptam felkérést, úgy gondoltam, legyen valóban válogatás! így gondolkodtam, így jártam el. Csak a minden szempontból hangsúlyos műveket válogattam be az új kötetbe. Egyet-egyet - kizárólag poétikai szempontokra való tekintettel, s nem a tartalmi változtatás szándékával - javítgattam, újraírtam, bár csak néhány sorra kiterjedően. Mindezzel együtt is azt mondhatom, hogy egész eddigi költészetemet, a legelső közléstől mostanáig, vállalni tudom. Nincs mit szégyelleni verseimen. Nincs szükség arra, hogy az eddigi írói-költői tevékenységemet kozmetikázzam. A verseskötetek egymásutánját egységes egésznek vélem, noha kirajzolódnak benne elágazások, 5
