Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 3. szám - Balog Iván: Társasnyelvészet
Mind a strukturalizmus, mind pedig a generatív nyelvészet homogén, zárt rendszernek tartja a nyelvet, amelynek története nem érdekes (uo.). Ezzel szemben a Határtalan nyelv szerint a nyelv inherensen heterogén, mert agyunk - az idegélettan, a kognitív tudományok és a mesterségesintelligencia-kutatók legújabb eredményei szerint - hálózatos felépítésű. (A hálózatokról lásd Barabási Albert-László: Behálózva című könyvét.) A nyelv és a beszéd közti dichotómia tételezése tehát nem megalapozott. A beszédet a komplex adaptív rendszerek sajátságai jellemzik: a nyitottság, a skálázhatóság, és hogy a környezet változásainak megfelelően változik maga is (198. old.). A nyelv pedig köztulajdon, és emiatt társadalmi jelenségként, társas - kulturális és társadalmi - beágyazottságában kell tanulmányozni (21. old.). A nyelvi rendszerhez kapcsolódó körülmények ugyanis nem esetlegesek, hanem rendezett változatosságot mutatnak. Társas jelentése minden nyelvi egységnek van: minden választásunk hordoz információt arról, hogy aki beszél, az kicsoda, honnan jön, kivel azonosul, hogyan viszonyul azokhoz, akikkel beszél. Ennek megfelelően a szociolingvisztika nem szimplán kutatási terület (pl. egyfajta modern nyelvjárástan), hanem nyelvszemlélet (23. old.). Mindebből az is következik, hogy a nyelv tudományos vizsgálata csak deskriptiv lehet, preskriptív nem. Azzal foglalkozik, milyen a nyelv, azzal viszont nem, milyennek kellene lennie (25. old.). Emellett Sándor is Labov tételét követi: a nyelv és a nyelvhasználat azonos, nincs értelme a nyelv szubsztanciáját keresni (271. o.). Ha a gondolat és a nyelv közti viszonyra kérdezünk rá, a gondolat elsődleges és időben is korábbi a nyelvhez képest. Az utóbbi valójában mindenekelőtt nem gondolatközlésre való: ezt mindenképpen tökéletlenül végzi (268. o.). Gondolkodásunk nem is fogalmi, hanem inkább érzékszervi, tehát képi jellegű (268. o.). A nyelv ellenben főleg kapcsolattartásra való (266. o.); azt jelezzük vele, kik vagyunk, és milyen viszonyban állunk másokkal (295. o.). (3) Mindezen állításoknak egyik fő teoretikus alapját a konnekcionizmus képezi. A konnekcionizmus szakít a klasszikus kognitivizmussal, amely csak igent és nemet ismert, és amely szerint a fogalmak függetlenek a kontextustól, átmenetek nincsenek köztük, a beszéd, a gondolkodás pedig egymást követő lépésekben zajlik (187. o.). A konnekcionisták ellenben azt vallják, hogy agyunkban párhuzamos megosztott feldolgozás (PDP: Parallel Distributed Processing) zajlik, ahol is az egyes feladatokat egy-egy szűkebb agyterület a többivel egy időben, egyfajta munkamegosztással végzi. A kapcsolatba (connection) kerülő elemek önmagukban semmilyen információt, tudást nem hordoznak, a kapcsolatok mintázatai viszont annál inkább. Fontos még az is, hogy az egyes szabályok csak valószínűségi érvényűek (uo.). A konnekcionizmus egyik legfontosabb kiindulópontja, hogy a hálózatos nyelvre az ún. szubszimbolikusság jellemző: elemeinek önmagukban nincs jelentése (189. o.), tehát azt kutatni, hogy mi egy szó valódi jelentése: esszencializmus (190. o.). A szubszimbolikusság és a szim- bolikusság közti különbségre Andy Clark A megismerés építőkövei című könyve (Osiris, 1996) Smolensky egy példájával világít rá. Eszerint a labda fogalmának jelentésárnyalatai közül „a labda betörte az ablakot" és „a baba megfogta a labdát" mondatokban a „labdasághoz" a szubszimbolikus felfogás szerint az első mondatban a keménység is hozzátartozik (ti. képes volt betörni az ablakot), a másik mondatban azonban nem - a szimbolikus megközelítés azonban ezekre a finomságokra érzéketlen! Emellett a szubszimbolikus paradigmában a kontextus megváltoztatja a szimbólum belső szerkezetét, tehát a kontextualitás a szimbólumon belül van, a szimbolikus approach szerint viszont csak a szimbólumok között (Clark, 160-163. o.). Emellett - folytatja Sándor Klára - a hálózatos nyelv fogalmai emergensek, tehát mindig újra fel kell épülniük a megfelelő mintázatokból (191. o.). Mindez nagyon hasonlít a pszichológiából és a kognitív jelentéstanból ismert ún. prototípus-elmélethez (194. o.). (Az emberi agy szükségképpen tipizál - innen a sztereotipizálásra és az előítéletességre való hajlam! Ezt lásd 207. o.) A prototípus-teória szerint az azonos kategóriába tartozó dolgok nem egyformán felelnek meg a kategóriát jellemző tulajdonságoknak: ezeket csak a központi elem elégíti ki (195-196. o.). Az utóbbi meglétében különbözik a prototípus-elmélet a hálózatos rendszerek kategóriáitól, amelyek szintén súlyozott tulajdonságegyüttesek, de az emergencia miatt nincs előre megismerhető centrális elem, amelyhez viszonyíthatunk (uo.). (Mindez közel áll Wittgenstein Logikai vizsgálódások című könyvének nyelvszemléletéhez.) A konnekcionista rendszer ellenben alap105
