Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 3. szám - Balog Iván: Társasnyelvészet
Balog Iván T ársasnyelvészet Sándor Klára: Határtalan nyelv Sándor Klára a magyar társadalomkutatás különös, besorolhatatlan egyénisége. A szegedi egyetem tanszékvezető docense előbb altajisztika és magyar szakot végzett, majd nyelvész lett, de mindig is érdekelte a művelődéstörténet, a kultúrantropológia és a szociológia éppúgy, mint a politika is (2006 és 2010 között országgyűlési képviselő volt). Járatos a székely írás történetében éppúgy, mint a kognitív tudományban, de az evolúcióelmélet sem áll tőle távol. Mi az a közös elem, ami összefogja ezeket az első látásra egymástól távol álló érdeklődési köröket? Nos, a centrális elem a társasnyelvészet. Sándor igazi szakterülete a szociolingvisztika, de a szó tágabb értelmében, tehát nem csak az érdekli, hogy melyik társadalmi rétegre milyen nyelvhasználat jellemző. A Határtalan nyelvben is az utóbbi értelemben vett szociolingvistaként lép elénk. Mielőtt a könyv részletesebb boncolgatására rátérnék, még egy szó a szerzőről, de egyúttal a könyvről is. Mindkettőre jellemző az a magyarországi gyakorlattól elütő sajátosság, hogy azt a fajta nívós ismeretterjesztést művelik, amely pl. igen elterjedt az Egyesült Államokban, hazánkban azonban még ritkaság. Sándor Klára többi könyve is élvezetes, szórakoztató, néha már-már túl könnyed stílusban tárgyal fejfájdítóan nehéz szaktudományos kérdéseket, de a szemléletes példákkal élénkített, világos logikájú gondolatmenetek a laikusokkal is képesek megértetni a problémákat, a kérdésben kurrens viták igazi tétjét, azt, hogy „miről szól a történet". Ilyenek a Nyelvrokonság és hunhagyomány (2011) és A székely írás nyomában (2014) című kötetei is. Az alábbiakban előbb azokra a legfőbb előfeltevésekre koncentrálok, amelyek a könyv szemléleti sarkpontjait jelentik, és egyúttal a szerző egyes részletkérdésekben elfoglalt álláspontját is meghatározzák (1). Ezt követően külön foglalkozom a konnekcionizmus problematikájával (2). Ezután a könyv számomra legtöbbet mondó részeit méltatom, amelyek az etnocentrizmussal és az előítéletességgel kapcsolatosak (3). Végül a könyv írójának a nyelvi emberi jogokról vallott nézeteiről ejtek szót (4). (1) Sándor Klára elméleti kiindulópontja különbözik a strukturalistákétól és a generatív nyelvészetétől is. Az előbbiek szembeállítják a nyelvet - amelyet homogénnek tekintenek - a beszéddel, a külsőt a belsővel, a szinkront a diakronnal (236. o.). így Saussure szerint a nyelv tiszta, elvont jelrendszer (langue); esetlegességeket is hordozó megvalósulása a beszéd (parole). A nyelv történeti (diakron) szemléletben nemigen ismerhető meg, csak egy-egy eleme, rendszerösszefüggései azonban csak szinkrón nézetben (egy elképzelt, kimerevített pillanatban) tanulmányozhatók (18-19. old.). A Chomsky által fémjelzett generatív nyelvészet főbb tézisei a következők. A nyelv mondatai véges számú elemből generálódnak elménkben úgy, hogy végül korlátlan számban tudunk értelmes mondatokat létrehozni és megérteni. Az ehhez szükséges szabályok és fogalmak - az univerzális nyelvtan - már a születésünkkor a fejünkben vannak (innátizmus). így tudunk nyelvtanilag helyes (grammatikus) mondatokat képezni (nyelvi kompetencia). Ezt a nyelvész saját nyelvi intuíciójából kiindulva képes megérteni, hiszen az ő szabálykészlete mindenki máséval azonos! A nyelvész tehát Chomsky szerint foglalkozzon azzal, amit egy ideális (kontextustól, pszichés állapottól) beszélő mond, és ahogy ezt a robotszerű ideális beszélő érti. 104
