Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 3. szám - Lengyel András: A modernséget megalapozó közös tudás

itt. S ennek a tapasztalatnak a logikai folyománya a Pimodan hotel magyar kontextusba helyezése is. A „magyar Pimodan", amely egy meghatározhatatlan műfajú nagy Ady-írás korolláriuma, az önmagát törvényszerűen és kikerülhetetlenül romboló modern én lelki dinamikájának szimbolikus meghatározása. Személyes tapasztalat van mögötte, a szöveg önéletrajzként is olvasható (sokan máig így olvassák), valójában ez is közös tapasztalat szimbolizációja (meg is van a maga előzménye). Méghozzá a modemitás sötét oldala jelenik meg benne. Az „ős Kaján", amelyről, mint versegészről szép és okos tanulmányok sora szól (például az Ilia Mihályé), nem könnyen dekódolható szöveg. Nem is engedi szételemezni, kilúgozni magát. De a figyelmes olvasó észreveszi, ez a „nagyúr" a modern társadalom mélyén működő életveszélyes, ám mégis vonzó dinamika emberiesítése. Tapasztalat, méghozzá súlyos tapasztalat van mögötte, ám ezt a tapasztalatot - versről lévén szó - nem leírja, hanem kifejezi. Ez már a közös tapasztalatoknak abba a mélyrétegébe nyúlik le, amelyet a narráció csak külsődlegesen tud megjeleníteni, a tapasztalat maga az irracionalitás.

Minden lényeges tapasztalat-szimbolizáció előszámlálása nem lehet e cikk feladata. Két, mondhatnánk, szociológiai relevanciájú példa azonban még mindenképpen ide kívánkozik. Mindkettő evidensnek látszik, valójában azonban par excellence modern tapasztalat fejeződik ki bennük. Mindkettő narrációban oldódik föl s mindkettő dichotomikus szerkezetű. Az egyik a korlátozó körülmények kontra vágyak, a másik az unalom kontra izgalom összetartozó ellentétpárját testesíti meg. Mindkettőre sok példa hozható, sokak által kifejezett, széles körű tapasztalatok ezek. Kosztolányi Dezső és unokatestvére, a Csáth Géza néven közismertté lett Brenner József novellisztikája azonban különösen szép és gazdag példatárral szolgál e vonatkozásban. Mindkét életmű nem kis részben e tapasztalat újra s újra való elmesélése körül forog. S ebben nemcsak a közös, bácskai származás játszott szerepet (bár az is). A provinciális kisszerűség kényszerű játszmái, a kiüresedettség tapasztalatai általánosabbak egy földrajzilag lokalizálható hely viszonyainál. Amikor Kosztolányi megírta Az alvó című novelláját, vagy a Mátyás menyasszonyát, már a modern lét kiüresedettségének tapasztalatát is kimondta. S a Szürke glória nyelvtanító nőjének példamondataiból áradó folyamatos önellentmondások is elsősorban az esendővé tevő kiüresedettség viszonylagosító hatalmáról árulkodnak. Az élet „unalom", a vágy nem tud belőle kitörni. Az „álmokért" alvó, önmagát mesterséges álomélményekre kényszerítő, a világból kizáródó ember halála, mint paradox csúcspont, éles fénybe helyezi mindezt. Kosztolányi és Csáth tapasztalatrögzítésének sajátossága legföljebb abban ismerhető föl, hogy a tapasztalat náluk mindig fiktív, „semlegesített", szociológiai nézőpontból álkontextusban jelenik meg. Ez a redukció és helyettesítés a tapasztalat kimondásának feltétele. De ez az irodalmi kifejezés adott módjának következménye. Ami szociológiailag hiány, az maga az adott műforma szerveződésének módja. Az irodalom a habitualizációra épül, de saját formájának kialakításával többnyire el is szakad attól. Elfedi eredetét, hogy „érdekes" és „művészi" lehessen.

Ám e redukáltság maga is modern tapasztalat, s éppen ez az, ami később még hangsúlyosabb lett. A modern ember redukált lény. Ahhoz a gépezethez mérten, amivel szemben áll, gyönge és súlytalan - Ady faltörő dinamikája inkább ahhoz a múlthoz, az átmenethez tartozik, amelyből előugrott.

98