Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 3. szám - Vasy Géza: Rejtett vízjel
Vasy Géza Rejtett vízjel Bálint György, Halász Gábor és Szerb Antal József Attiláról Az első világháború után, a húszas években induló írónemzedék legkiválóbbjai a harmincas években már jelentős műveket hoztak létre. Ok három jelenséggel írták be leginkább magukat már a korszak irodalmába is. A népi írók mozgalmával és elsősorban Németh László, valamint Illyés Gyula műveivel, aztán az esszéírókkal, végül pedig József Attilával. Ha az egész szellemi életre gondolunk, akkor elméleti szinten a szellemtörténet, a freudizmus és a marxizmus; a társadalomszemlélet kapcsán pedig a magyarság léte, a demokrácia fogyatékossága és a szociális kérdések hármassága emelendő ki. A jövőképet illetően a világháború és Trianon katasztrófája után a helyzetmegőrző konzervativizmus, az igazi, bár lassú, további polgárosodás és a szocializmus esélye egyaránt eltűnik az újabb katasztrófában. A Baumgarten Alapítvány szokásos évi díjkiosztó ünnepségén 1935 januárjában Füst Milán, Halász Gábor, Karinthy Frigyes, Nagy Lajos és Szerb Antal kapott évdíjat, míg kis- díjat József Attila, Telekes Béla, Barta János, Ferenczy Valér és Weöres Sándor. Az előadásom címében szereplő négy író közül tehát hárman ott voltak, ezt fénykép is megörökíti. Bálint György semmiképpen sem kaphatott ekkor elismerést, hiszen nem tudósként vagy íróként, hanem publicistaként, újságíróként tartották számon, s ifjúkori versfüzete után csak ettől az évtől kezdve jelentek meg könyvei. Okkal feltételezhető az is, hogy ha később mégis szóba jött volna a neve, a díj odaítélését a hatalom megvétózta volna. Babits Mihály és a kuratórium, minden rosszindulatú legenda ellenére, igyekezett a magyar irodalom egészében és az esztétikai értéket keresve dönteni, ám a tévedést ők sem tudták mindig elkerülni. Az 1935. évi évdíjasok névsora akkor is kiváló, ha József Attila is méltó lett volna rá válogatott kötetének megjelenése után. József Attila kapcsán szinte közhely az is, hogy életében még legközelebbi hívei sem ismerték fel jelentőségét, igazi nagyságát. Van ebben igazság, de az tévedés, hogy elismerésben ne lett volna része, hogy műveivel ne foglalkoztak volna. A Kortársak József Attiláról című hatalmas dokumentumgyűjteményben (1987) közel négyszáz olyan írás található, amelyek a költő halála előtt keletkeztek. Ez a hatalmas anyag 1945-ig közel ezerré bővült. A szakirodalom elég alaposan foglalkozott az életmű fogadtatástörténetével. Érdemes és érdekes lehet mégis megvizsgálni ennek a fogadtatásnak egy-egy kisebb szeletét. Bálint György, Halász Gábor és Szerb Antal egyaránt elismerően és értékelőén írt többször is József Attila költészetéről, ám eléggé különböző szemlélettel. Bálint György mint újságíró 99
