Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 3. szám - Lengyel András: A modernséget megalapozó közös tudás
zések jellege, módja és mentális következménye az esetek döntő többségében eleve mint adottság van adva, amelyet az egyes ember nem szabadon alakít, hanem csak kénytelenkelletlen tudomásul vesz. A tőkeviszonyból, s az e viszonyban elfoglalt helyből kialakuló társadalmi struktúra ennek az érintkezési viszonynak csak a megalvadt formája. Szempontunkból elsősorban nem maga ez a struktúra, hanem ennek a struktúrának a dinamikája az érdekes - azok a folyamatok, amelyek széles körben közös tapasztalatokat eredményeznek, s megteremtik egy lehetséges habitus formáját és szerkezetét. Az „új" tapasztalatok némelyike pedig tömbösödik, szorosan összetartozó egységet alkot, s a világhoz való viszony új lehetőségét mutatja. Utólag, de olykor már in statu nascendi, „modemként" azonosítódik. 4 Közülük az első, s nagyon gyorsan fölismerhető új tapasztalat az élet fölgyorsulásának tapasztalata. A gyorsulás elsősorban mint „lehetőség", mint mediális gyorsulás jelentkezett, s az egyes ember „csak" élt ezzel a lehetőséggel vagy elszenvedte azt. A tudomány eredményei ugyanis olyan eszközöket teremtettek, amelyek gyorsabb kommunikációt tettek lehetővé, kimondatlanul is diktálva az új tempót. Megszületett és elterjedt a távíró, a telefon, a nehézkes és lassú „gutenbergiánus" sajtót fölváltotta a sokkal gyorsabb és egyben nagyobb kapacitású rotációs technika, amely rendszerbe állítva fölgyorsította és kiszélesítette a tömegkommunikációt. Megjelentek a gyors, mozgékony és nagy példányszámú bulvárlapok. Mindezek következtében a kommunikáció addig soha nem látott mértékben fölgyorsult. A távíró és a telefon, nagy távolságokat áthidalva, a személyes, közvetlen érintkezés szintjére hozta a nagy távolságok közötti, szükségképpen lassú és körülményes információcserét. Ez, túl a privát élet kényelmén, üzletileg is új helyzetet teremtett. Sőt a telefon nemcsak gyorsított, de szinte teljes értékűen gyorsított, hiszen a kommunikáció e formája az addigi, nagy távolságokat csak lassan áthidaló megoldásokhoz képest nem egyirányú és lassú volt, hanem dialogikus és gyors. A „természetes" kommunikációt modellezte, de megnövelte annak hatékonyságát. Oda-vissza jött s ment az információ, egyidejűleg, késleltetés nélkül. (Amit most kimondok, azt a telefon révén a másik most hallja, s most válaszol rá, amire azután azonnal, késlekedés nélkül jöhet az újabb reagálás.) Azaz, a nagy távolságok közötti kommunikáció az azonos helyszínen folyó kommunikáció gyorsaságára tett szert. A rotációs alapú, „modern" tömegkommunikáció pedig, egyesítve a mediális gyorsulás teljes lehetőségkészletét, nemcsak fölgyorsította a kommunikációt, de intézményesítette is, és tömegeket vont be e folyamatba. Ennek a formának az előnye a két ember közötti, például telefonos kommunikációhoz mérten részben abból fakadt, hogy a modern tömegmédium összegyűjtötte és megsokszorozta az egyénileg megszerezhető közvetlen információkat (tudósítók, hírügynökségek, differenciálódó szerkesztőségi munkamegosztás stb.), részben ezeket a kumulált információkat egyre gyorsabban, egyre rövidebb idő alatt juttatta el a folyamatosan növekvő létszámú címzettekhez. Magyarán: egyre nagyobb volumenű információt, egyre gyorsabban, s egyre szélesebb körhöz juttatott el, kiterjesztette a kommunikáció dimenzióját. Vagyis, nagyobb körről, nagyobb körnek, nagyobb gyorsasággal szolgáltatott információt. A vasúthálózat kiszélesedése, lefedve az egész országot, a közvetlen, fizikai helyváltoztatás viszonylag gyors és a „hagyományos" közlekedési eszközökhöz (pl. lovas kocsi) mérten összehasonlíthatatlanul kényelmesebb lehetőségét teremtette meg. A személyközi, s csak személyesen elintézhető ügyek intézése ezzel szintén fölgyorsult. S természetesen 84
