Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 3. szám - Lengyel András: A modernséget megalapozó közös tudás

posztulátumából következő rendszerkényszer ugyanakkor azzal a következménnyel jár, hogy az „egyik" közös tapasztalat szempontjából a „másik" többnyire nemcsak nem kom­patibilis, de rivális, sőt destruktív tapasztalat. „Hamis" és „elvetendő". „Szerencsés" esetben természetesen a habitualizáció egynemű, homogén közegben zajlik le, s az adott kultúrán belül egyetemesen érvényesül. Az említett zavaró momen­tumok (átmenetiség időszaka, „kettős struktúra") azonban roppant komplikálttá tehetik ezt a folyamatot, s tartósíthatják az össztársadalmon belüli tapasztalatkonfliktusokat. A habitusok harcát. Mindenesetre, szögezzük le ismét, a mindennapi közös tudás termelődésének konkrét leírása sok mindent érthetővé tud tenni. így, egyebek közt, a modern magyar irodalom modernségének mélyszerkezetét is. 3 A modern irodalom megértése szempontjából kulcskérdés, hogyan alakul ki az a habi­tus, amelyik már „modernnek" tekinthető, s amely a modernség mentális bázisát adja? Mi az a külső a meghatározottságok szövedékében, ami már szignifikánsan „modem" habi­tust eredményez - vagy, az ellenszegülőket marginalizálja? (A modern és nem modern, utóbb antimodern habitus ugyanis, jól érzékelhetően, egy időben is létezik. Van, aki mentálisan modernizálódik, s van, aki - mert valamilyen okból megteheti - ellenszegül e trendnek. Nem teszi ki magát az új impulzusoknak, esetleg el is utasítja azokat, ragasz­kodva a „régi", még más kontextusban kialakult, személyes vagy átvett „tapasztalatok­hoz".) S az is nagy kérdés, szabadon választott beállítódás-e a „modernség", avagy idővel mindenképpen és automatikusan érvényesülő külső meghatározottság? Azaz, választás-e vagy „sors"? A választás bizonyos lehetősége adottságnak látszik: ha nem lenne tényleges választási lehetőség, bizonyos feltételek mellett „mindenki" „modem" lenne, azok is, akik, tudjuk, megmaradnak nem modernnek, vagy antimodernek lesznek. Azaz, választási lehetőség nélkül a modernség csak egy mindenkire kiterjedő történeti fázis lenne - a köz­keletű felosztás: a premodern, modern, posztmodern legalábbis erre enged következtetni. Ám a választás lehetősége, bár bizonyos határok között csakugyan létezik, semmiképpen nem abszolút. A modernségből való kizáródás marginalizál - vagy, idővel, megteremti a „modernnek" modern ellenpólusát. (A habitusban is, de nem csak ott.) Mindez arra enged következtetni, hogy azok az „új" meghatározottságok, amelyek közös tapasztalatként a modernséget eredményezik, eleve élére állítják a kérdést: modern leszel, vagy meg kell változtatnod mindazt, ami a modernséget eredményezi? A modernség domináns trend, az egy irányba mutató, közös tapasztalatok diktatúrája. De mik azok az egy irányba mutató, közös tapasztalatok, amelyek a modernséget ered­ményezik? A válasz elvont és általános formában egyszerű: a kibontakozó kapitalizmus minden­napos tapasztalatai. Ám ennyiben, de csak ennyiben, a modernitás nem lenne egyéb, mint a kapitalizmus puszta átnevezése, s így a válasz az elvontság és az általánosság ködé­ben maradna. Márpedig, nem nehéz belátni, maga a dinamika a magyarázó értékű. Aki nem látja át (s nem tudja leírni) azt a folyamatot, amely megszüli a „modernt", magát a modernséget sem értheti meg. Elfödve marad az az összefüggés, hogy a tőkelogika érvé­nyesülése, egyebek közt, alapjaiban változtatja meg az érintkezési viszonyokat is. Olyan új feltételeket teremt az emberek egymás közötti érintkezésében, amelyekhez így vagy úgy, de igazodniuk kell. S ezek az érintkezési viszonyok tapasztalatokat szülnek, s csak részben, méghozzá kisebb részben megválaszthatok. Az ember s ember közötti érintke­83

Next

/
Thumbnails
Contents