Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

követelésére nagybátyám elvitte a sebesült madarat a falu vadászához. Ott, úgy tudjuk, felgyógyult, s ősszel el tudott vándorolni Afrikába a többiekkel.

Kuliéri történetek, lakodalmak

Anyai nagyanyámnak, Jónás Rozáliának négy testvére volt, mind fiúk. A legkisebb, a sokat emlegetett Józsika, gyerekkorában, az egész országot elborító torokgyík-járványban halt meg az ezerkilencszázas évek elején, három fiú testvére pedig a kuliéri tanyavilágba költözött. Módos tanyája lett Mihály bátyjának a Soltszentimre - Kiskőrös út mentén, ahol egész utcasor volt, jelentős szőlőbirtokkal. Velük élt másik bátyja, Pista bátyám, aki süketnéma volt, mert gyerekkorában baleset érte, s önállóan nem tudott meglenni. Nagyanyám és anyám le tudták olvasni kézjeleit, mutogatásait. Tőlük vagy másfél kilométerre Kiskőrös felé, az út másik oldalán, magányosan és vagy száz méter bekötőúttal volt Jani bátyám tanyája, sokkal szerényebb, mint Misa bátyjáé. Vásárokon, nagyobb piaci napokon átkocsikáztak Akasztóra - mindkettőjüknek lova, kocsija volt -, s mikor elvégezték dolgukat és hazafelé tartottak, a Csengődi útról bekanyarodtak hozzánk, a Kisgátra. A kocsit, lovakat az utcafordulóban hagyták, s gyalog jöttek be onnan hozzánk. Misa bátyám nagy bajszú, nagyhangú ember volt, Jani bátyám az ellentéte, csendes, szemlélődő. Néha a süketnéma Pista bátyámat is magukkal hozták, vagy a gyerekeket. Ilyenkor ünnep volt nálunk, ugyanakkor mindketten, mint az egész környék is, nagyon féltek nagyanyám szájától, aki nagytermészetű kun asszony volt, s még Misa bátyját is le tudta hengerelni.

Egyébként mindkét bátyjának volt a családban legendája, Misa bátyám például huszár volt, s úgy jött ki, hogy mindkét háborúba behívták. Nem is akármilyen seregnél, a híres hetes huszároknál szolgált. Megúszta mindkét háborút nagyobb sebesülés nélkül, de amikor 1916-ban hazajöhetett szabadságra, nevezetessé tette magát. A fővároson átutazóban belebotlott egy kávéházba, s ha már ott volt, be is ment. Bent kávéztak, iszogattak az „urak", s nagybátyámat elöntötte a méreg. Kivonta kardját, s az asztalkáról söpörte le vele a poharakat, azt kiabálván: Hát ti itt véditek a hazátokat?! - Bolondnak minősítették, s jöttek is az egészségügyisek, s bevitték a bolondok házába. Ez volt a szerencséje, s olcsón megúszta a botrányt. Egyébként csak három gyereke volt, anyámmal szinte egykorúak, két fiú meg egy lány. A nagyobbik fiú szintén kicsit habókos volt, színészi tehetséggel áldotta meg az Úr, az elmondások szerint kitűnően utánozta a korabeli színészeket, különösen Gózon Gyula utánzásaival volt nagy sikere, s ezt később magam is meghallgathattam. A kisebb fiúról, Béniről keveset tudok. A lány, Rozi néném is anyámkorú volt, két velem egykorú gyerekkel maradt magára a második világháború után, mert a férje, Csontos Mihály nem jött haza. A bort ő is ugyancsak szerette, s fiai is rossz véget értek. 18-20 éves koruk körül kaptak egy motort, azzal száguldoztak, míg baj nem történt. A fiatalabb és elevenebb vitte egy alkalommal a hátsó ülésen bátyját, s addig vagánykodott, míg nekiment egy oszlopnak, s a balesetben az idősebb fiú, Csontos Misi ottmaradt. Jancsi meg szakmát tanult, kőműves volt, s mihelyt módja volt rá, disszidált Amerikába.

30