Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

tem rá, hogy megnézhessem. Akkor jártam moziban először, s nagyon fel voltam ajzva. Vártam a kalandokat. És végül mit kellett látnom?! Felvonuló emberek, főleg fiatalok, tornadresszben, egy csomó tornamutatvány, gyárak és melósok, és sok egyéb, ilyen unalmas hülyeség. Hát ezt jelenti, hogy „demokratikus"? Még a vége előtt nagy csalódással jöttem ki a moziteremből.

Talán 1953 lehetett, vagyis tízéves koromban látta jónak apám, hogy bemutasson bennünket Nyírparasznyán nagyapáméknak és a kiterjedt rokonságnak. Na, nyelvi érdekességekben itt sem volt hiány. Apám legkisebb húga, Veronka néném vitt le bennünket, aki egyetlenként Pesten, Erzsébeten lakott, és munkásnő volt a Fegyvergyárban. No, aztán hallgattuk! A ló lau volt, a jó jau, s így a jó ló: jau lau. De az egész faluban akkor egyetlen ló sem akadt, csak tehen, azaz tehén. A székért is tehén húzta. S a tehen itt nem istállóban, hanem ólban lakott, a bab paszuly volt, a kukorica tengeri, a krumpli kolompír. A kátyú szót meg nem ismerték, - jót nevettek, ha azt mondtam, a szekér kátyúba ment. Mátészalkáig vitt a vonat, onnan egy kordéval mentünk a hat kilométerre lévő faluig, Nyírparasznyáig.(Hol volt akkor még buszközlekedés?!)

Nagyapám már idős volt, nem dolgozott. Nagy, tagbaszakadt ember volt, meghajolva, bottal járt. Kezet kellett csókolni neki, mint ahogy felnőtt gyerekei is tették. Az első világháborúban az orosz fronton huszárként harcolt, s úgy vitézkedett, hogy valóban vitézi kitüntetést kapott. Ez a háború után komoly földadománnyal járt, s a falu széléről beköltözött a templommal szemközti nagy házba. A szemközti nagy telket is megvette, ott meg apám legnagyobb öccse, Imre bátyám építkezett. Mindkét ház nagy kerttel futott ki a szemközti utcáig.

Nagyapám csizmadiamesterséget tanult, de mint otthon suszter nagyapám, ő sem dolgozott a szakmájában. Apámat a kapott vitézi járandóságból taníttatta, azt szerette volna, ha pap lesz. Méghozzá görög katolikus, mert Nyírparasznya is, mint az egész környék, görög katolikus volt. A Kiss család meg ugyanúgy bigott vallásos volt, amint anyám a római katolikus hitben Akasztón. Bennem nem okozott zavart, hogy mind az egyik, mind a másik hitet gyakoroljam, sőt, mindkét fél templomában ministráltam is. Nagyapámnak hét gyereke született (két anyától), s a földjeit fölosztotta köztük már akkor, mikor én megismertem. Két első fia korán meghalt, így apám volt a legnagyobb fiú, s utána következett Imre bátyám, aki a szomszéd házból a legtöbbet segített nekik, mert aranyos mostohanagyanyám, Paszternák Veronika is élt még, sőt fáradhatatlanul istápol- ta a családot. (Az én édes nagyanyám, a hodászi születésű Zékány Eszter volt.) Apám, mielőtt felavatták volna, megszökött a papneveldéből, s Pestre került az Útépítő és Útfenntartó Vállalathoz, különbözeti vizsgákat tett és útmesteri minősítést szerzett.

Én Imre bátyámékhoz kerültem, öcsém Erzsiké nénémhez, hogy ne legyen senkinek nagy teher kettőnk nyaraltatása. Imre bátyám szintén „klerikus" volt: ő volt a falu kántora, s szörnyű hangokat varázsolt elő a templom harmóniumából. Nagyapám, sötét ruhában, fényes csizmában, egyetlen ünnepi alkalmat sem szalasztott el, hogy az egész családdal együtt misét ne hallgasson, meg ne áldozzon. És jó hangjuk volt, minden vallásos éneket kitűnően tudtak. Idetartozik talán, hogy nagyapám vasárnap délutánonként maga mellé ültetett a nagy körtefa alá

23