Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

hogy anyám végül is visszamegy hozzá, hiszen készen van a szép új diósdi ház is. Sőt, örökölt mellette előző feleségétől - anyám második felesége volt - egy másfél holdas területet is, amit beültetett frissen őszibarackfákkal. Előkészített mindent, hogy anyámmal végül odamenjünk, de anyánk annyira félt, szinte rettegett tőle, hogy ez nem sikerülhetett.

Egyébként rossz vége lett számunkra ennek a nyaralásnak. Mikor már lejárt az időnk, és készülődtünk haza, apánk egy kegyetlen csínyt eszelt ki számunkra, amit máig sem tudok ép ésszel megmagyarázni. Odaállított bennünket a kaptárok mellé, s fölzavarta a méheket, hogy minél több csípést kapjunk. Ugyanis azt mondta: a méhcsípés gyógyír, nagyon egészséges. S míg minket összevissza csipkedtek a méhek, ő föltette a fejére a rostélyt. Talán a stressztől van, hogy nem emlékszem, hogyan is értünk haza. Az a kép tiszta csak, ahogy este, éppen vacsorázott a család, belépünk az ajtó firhangján, s megállunk, mint a szerencsétlenek. Anyámék is csak döbbenten ülnek, s végül öcsém, aki akkor még selypegve beszélt, azt mondta: Ha nagy lesek, agyonsúrom apámat! Ez a mondat végigkísérte életünket.

Nem sokkal azután, ahogy a sebek beforradtak, talán vagy két év múlva, apámat a Dunántúlra helyezték, s Pusztaszabolcson ütötte fel ideiglenes tanyáját. Eljött értem, ezúttal motorral, és természetesen Turu Bandi bácsiékhoz, s anyám fölkészített, hogy megyek vele Pusztaszabolcsra. Úgy emlékszem, a tankon ültem, a csomagtartón csomag volt. Dunaföldvárnál, ahogy elértük a Kis-Dunát, megálltunk pihenni. Ez éles kép - akkor láttam először a Dunát. Majd megérkeztünk szállásadó nőjéhez, akik gazdag família voltak, emeletes házuk volt. Nagy, gumikerekű kocsijuk volt, két hatalmas muraközi ló hozzá. Egy alkalommal, emlékszem, Ercsibe mentek a cukorgyárba, s elvittek engem is. Nagyon hangulatos, bár egyben nagyon meleg út is volt. Akkor volt a cséplés ideje, úgy volt beállítva a gép, hogy a magot egy szerkezeten belül egyből a tágas magtárba köpte, nem volt zsákolás. Én beóvakodtam, s mivel már több mint félig volt a magtár, belemásztam a gabonába. Nagy volt a por, szállt a pelyva, de én nagyon jól éreztem magam a hűvös búzahalomban. Aztán majdnem baj lett. Annyira beledolgoztam magam a búzába, hogy éreztem, süllyedek. Alig tudtam kimászni belőle. Nagyon megijedtem, háziasszonyomék persze mit sem tudtak róla. (Akasztón is volt hasonló: ott meg az akkor éppen „Futurának" nevezett nagy teremben, ami később egyik legfőbb kocsmája volt Akasztónak, a község rozsterményét gyűjtötték össze - nyilván ez volt a nevezetes padlássöprések ideje. Oda többen is bemerészkedtünk, gyerekek, s mivel a rozs teli volt úgynevezett „anyarozzsal", amit a MÉH-ben el lehetett adni, szorgalmasan gyűjtögettük - szedegettük. Én előtte már jártam a határt, kerestem a rozstáblákat, s az aratás előtti kalászokból gyűjtöttem az anyarozsot. Ez fertőzött szem volt, nagy, kiálló fekete szem, s néhol permetezték is a táblát, hogy minél több ilyen szemet nyerjenek, mert az idő tájt azt mondták, ez fontos gyógy szeranyag. Tobzódva szedtem az ilyen táblákban, s anyám is nagyon örült, hogy „kerestem egy kis pénzt"

Végül is ez a nyaralás egy nagy csalódással végződött. Mozija is volt a községnek, s egy alkalommal láttam kiplakátozva a műsort, hogy a Demokratikus Németország című filmet adják. Nem hagyott nyugodni a dolog: demokratikus - ez biztos valami izgalmas, jó háborús film lesz. Addig-addig, pénzt könyörög22