Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 1. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

mulasztanunk. így is lett. A szertartás már ment, ahogy beóvakodtunk, s hátul, a hajó jobb oldalán, ahol többen álltak, mi is megálltunk. Már jó ideje bent voltunk, mikor a mellettünk álló férfi oldalra nézett, s felismert bennünket. Ő volt az apánk. Nagyon meghatódott ezen a véletlenen, mert teljesen véletlen volt, hogy ott álltunk meg mellette. Mise után egy munkásához mentünk, ahol vártak már minket. Jó idő volt, kihozták az asztalt az udvarra, s aköré ültünk. Apámék boroztak, mi meg öcsémmel sok süteményt ettünk. Aztán kikísértük apánkat az állomásra, s mi, ahogy jöttünk, hazaporoszkáltunk. Mikor anyánk megtudta kalandunkat, azt mondta, ez az Isten keze volt, mert imádkozott is értünk, hogy találkozásunk jó véget érjen.

Aztán később, talán ugyanabban az évben, apám nyaralni vitt bennünket Kiskunmajsára, aminek a környékén akkor dolgozott. Egy szép polgári házban volt a szállása, egy Etuska néni nevű, idősebb, özvegy tanítónőnél. A házhoz nagy kert is tartozott, egyik fele teli virággal, olyanfélékkel, amiket otthon nem láttam. Állandóan zümmögtek fölöttük a méhek, mert a kert végiben méhes volt, több kaptárral - apám méhese, aki akkor éppen méhészkedett is. A kertszomszédban hozzánk hasonló korú gyerekek voltak, akikkel együtt játszottunk, csintalankodtunk. Meg Etelka néninél volt (szintén nyaralni) egy kislány is. Emlékszem, a kertben szép nagy tökleveleket vágtunk, s tökdudát csináltunk, avval vertük fel a délután csendjét.

És akkor „dolgoztam" először: vásár közelgett, s a nagyobbik szomszéd fiúval (az ő ötlete volt) elhatároztuk, hogy elkéredzkedünk otthonról, s kimegyünk füles kannából vizet árulni a szomjazóknak. Több fagylaltra valót is megkerestem, mert alkalmanként a cukrászdába is elengedett Etuska néni - Majsán olyan is volt. De, legnagyobb kalandom, ami rosszul sült el, nem ez volt.

Az udvaron ki volt alakítva egy dagonyázóhely sárral, vízzel egy hatalmas disznónak. Naphosszat abban heverészett. Egy alkalommal, amikor a kislány is ott volt, az a vad ötletem támadt, hogy átugrok a kövér disznó fölött. Persze, ahogy otthon is, anyánk varrta kis napozókban vagy klottgatyákban jártunk, így nem is tűnt nagy dolognak. Mint a futók a rajtnál, nekihelyezkedtem, nekifutottam, ugrottam - és places, bele a sárba. A disznó ugyanis fölugrott, és a hátáról a dagonyába estem. Etuska néni nagyon haragudott, ahogy újra elfogadható gyerekformát mosdatott belőlem. De eztán jött a neheze. Hétvége volt, mikor apánk haza szokott jönni, s persze, megtudta csúfságomat. Kivitt a dagonya mellé, le kellett hajolnom, s egy erre a célra alkalmazott tengeri nádvesszővel jól elfene- kelt. Én minden suhintásnál fölugrottam persze, de újból csak le kellett hajolnom. De más malacság is esett. Apám vett egy választási korú kismalacot, hogy jó, friss pecsenye legyen belőle. Nagyon jót derültem, mikor leszúrták, mert apám a borotvájával - a malacot jól beszappanozva - tisztította meg a szőrtől. Ez idő tájt lehetett, amikor anyánk rászánta magát, hogy meglátogat bennünket. Együtt voltunk kint az állomáson a vonatot várni, s mikor végre bejött, s láttam anyámat leszállni egy hátsó kocsiból, apám megmarkolta a kezem, s elkezdett húzni hazafelé, mondván: nem jött meg édesanyád! Hiába mondtam, hogy én láttam. Persze, hogy látta ő is, de nem akarta, hogy anyám tudja, hogy kimentünk elé. Ilyen volt, ilyen gyermeteg trükköket is kitalált, pedig akkor még bízott benne,

21