Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 2. szám - „A hazám Magyarország, de az otthonom Ausztriában van” (Komáromi Lászlóval, az Austrian Airlines nyugalmazott kapitányával Kriskó János beszélget)

tak, hogy nem lépünk be az ország területére, a tranzitban maradunk egész idő alatt. De azért nem volt nyugodt éjszakám.

Evekig próbáltam beutazó vízumot kérni, sikertelenül, míg aztán egyszer, minden külön magyarázat nélkül megkaptam. Ez olyan 1970 táján lehetett. Főleg Pestre, Pista bácsihoz jártam, meg persze a húgomékhoz, Dunapatajra is. Mindig nagyon boldog voltam, valahányszor csak hazajöttem.-A hatóságok békén hagytak?- Egyszer egy hét végén telefonáltam Pista bácsinak, hogy szerdán meglátogatnám néhány napra. Nagyon figyelhették a telefonját, mert már a hétfői postával kaptam egy idézést a magyar rendőrségtől, hogy látogassam meg őket, ha már úgyis Magyarországra jövök. Törtem a fejemet, hogy mit csináljak. Ha nem reagálok a megkeresésükre, akkor majd legközelebb is megkeresnek. Nincs sok értelme bujkálni előlük, úgyis tudnak minden itthoni lépésemről, ha tudni akarnak. Családi találkozó volt Pista bácsinál, fenn voltak a húgomék is meg Sanyi bátyám is. Megbeszéltük, hogy ők le-föl sétálgatnak a rendőrség épülete előtt, míg én bent leszek. Két rendőr fogadott. Egy durva, otromba, agresszív alak meg egy mézes-mázos modorú. Arról faggattak, miért járok én haza. Mert a halászlé és a túrós csusza nagyon ízlik nekem, mondtam. Elég ez önöknek? Elég volt nekik. De aztán a beszélgetésünkből kiderült, hogy abszolút pontos képük van a kinti életemről. Tudják, hogy hol lakom, hogy hol dolgozom, hogy mennyi a keresetem, hogy mennyi adósság van a házamon, mindent. Döbbenetes volt, amikor felvetették, hogy tudnának segíteni, ha esetleg hamarabb szeretném törleszteni a tartozásomat. Tudják, hogy sokat járok a világban, és ha egy kicsit jobban körülnéznék, és beszélgetnék velük időnként a tapasztalataimról... Be akartak szervezni! Értésükre adtam, hogy én ezt nem tudom megtenni, nem is vagyok hajlandó megpróbálni. Másfél órán át győzködtek, de aztán elengedtek. Mondtam nekik, hogy nekem lassan mennem kell, nézzék meg, ott lenn vár a családom, és ha nem jelentkezem a megbeszélt időben az osztrák követségen, akkor ők bizony erősen keresni fognak. Feltettek még néhány semleges kérdést, aztán elengedtek.- Lizyvel két gyereket neveltetek fel. Patrickot Lizy hozta a korábbi házasságából, Gábor a közös gyerek. Ambicionáltad, hogy legalább Gábor megtanuljon magyarul?- Hogyne. Amikor született, én viszonylag keveset repültem, sokat voltam vele otthon. Mondhatom, hogy hároméves koráig jobban beszélt magyarul, mint németül. Csak amikor óvodás lett, akkor állította át az anyja a németre, ami praktikus volt, be kellett látnom. Ma már azt hiszem, csak keveset tud magyarul. Németül beszélgetünk, ha találkozunk.- Mostanában Gábor fiadat elkezdte érdekelni a család magyar ága.- Igen, őszintén érdeklődik a magyar felmenők iránt ő is és Patrick is. Patrick talán még jobban tud magyarul, mint az öccse. Biciklivel járnak a Balatonra a barátnőjével valami terepjáró versenyre, szóval szívesen vannak itt, és még néhány dalt is el tudnak énekelni magyarul.- Hatvanéves korodig repültél. Nem fordult meg a fejedben, amikor nyugdíjba vonultál, hogy hazatelepülj Magyarországra?- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam róla. Volt néhány kollégám, akik például Pukhetbe, Thaiföldre költöztek a nyugdíj után. Ha a nyugdíjamat Magyarországon költöttem volna el, anyagilag nyilván jobban jártam volna. De már sok idő eltelt, negyven- öt-ötven évet éltem Ausztriában, nehéz lett volna visszaállni a hazai viszonyokra. Ápolom a családi kapcsolatokat, de a feleségem osztrák, nem beszél magyarul. Rá is gondolnom kellett. Ma is azt mondom, hogy a hazám Magyarország, de az otthonom Ausztriában van.

77