Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2016 / 2. szám - „A hazám Magyarország, de az otthonom Ausztriában van” (Komáromi Lászlóval, az Austrian Airlines nyugalmazott kapitányával Kriskó János beszélget)

bik fiunk, Patrick meg kergette az udvaron a tyúkokat. Lizy megpróbált a tulajdonos lelkére hatni: milyen jó lenne ennek a szegény gyereknek a falusi környezetben, hogy örülne, ha itt élhetne! Ez végül meghatotta az asszonyt, és eladta nekünk a telket. Már csak a polgármester meggyőzése volt hátra, hogy kaphassunk építési engedélyt is. Kedves, idős ember volt, egykori adóhivatalnok, aki épp a mi utcánkban, a Josefstadter Strassén dolgozott korábban, az ablakunkból akár rá is láthattam az irodájára. Nem nyújtom tovább, meggyőztük őt is, szereztünk kapcsolatot egy régi háborús pilóta személyében, hogy a másodfokon illetékes hatóság is jóváhagyja az építkezést, és felépítettük a házunkat Schandorf-Goldbergen.- Többször járhattam nálatok. A ház berendezésében bizony számos magyaros motívumra emlékszem, különösen a konyhában. Ez is az egykori otthonodra emlékeztetett? A kerted növényei között volt-e olyan, amit Patajról vittél oda1- Sok növényt vittem oda Paptováról.- Fontos maradt a magyarságod annak ellenére is, hogy korábban azt mondtad: aki ezt az utat választotta, annak mihamarabb asszimilálódnia kell.- Igazi bennszülött osztrák úgyse lesz az emberből, de hát amennyire tud, asszimilálódik. A legtöbben értékelték is ezt. Ami meg a berendezést illeti: java részét a húgomtól kaptam meg a sógorom padlásáról válogattam, aki előszeretettel gyűjtötte össze a régi, népi kerámiát, miegymást. Néhány szép darabot az etnográfus unokahúgom javaslatára vásároltunk Magyarországon. A szebb darabok valóban ott vannak a falon a konyhában és az étkezőben.

Nagyon szerettem azt a házat, boldog voltam a kertemben. Az első tíz-tizenöt év, amíg a közművek ki nem épültek teljesen, kemény dolog volt, de soha, egy percre sem bántam meg, hogy belefogtunk. Később Lizytől is elváltam, de a harmadik feleségemmel, Margarete-tel is gyönyörű éveket töltöttünk el Goldbergben, ellenére annak, hogy a kert mindig rengeteg munkát is adott, nem csak nyugalmat.- Voltak-e, vannak-e magyar barátaid Ausztriában? Jártál-e a kinti magyarokkal közös társaságba?- Soha nem kerestem a lehetőséget erre. Volt egy-két barátom, ismerősöm, igen. De csoportosan soha nem jártunk össze, különösen nem azon az alapon, hogy magyarok vagyunk. Kiss Gyuszi talán az egyetlen kivétel. Ő nemcsak barát, rokon is. Amerikából jött vissza Bécsig, akkor jelentkezett nálunk, és amíg vissza nem települtek Magyarországra, gyakrabban találkoztunk. Magyar volt aztán még a háziorvosom is, dr. Magyar. Az apja tényleg magyar volt, de ő már elosztrákosodott. Még érti, és törve ugyan, de beszéli is egy kicsit a nyelvet. A felesége székely származású doktornő.-A távozásodat követően mikor jöhettél haza először hivatalosan?- Már elég hamar megkértem a követségen a vízumot, de éveken keresztül csak hitegettek, hogy talán jövőre, próbáljam meg újra. A főpilóta is kedves volt, soha nem osztott be budapesti járatra, nehogy kényelmetlenségem legyen. Jártam Moszkvába, Szófiába, Bukarestbe, sehol nem volt probléma, de Budapestre egy jó ideig nem mertem repülni. Míg aztán egy éjszaka, készenléti szolgálatban voltam éppen, behívtak egy lengyelországi charterjárathoz beugró co-pilótának. Elindultunk Schwechatról este tízkor, és a Magas-Tátra fölött szólt az irányítás, hogy a lengyelek nem adnak belépést a légterükbe. Köröztünk egy fél órát, majd a bécsi reptér utasított, hogy szálljunk le és éjszakázzunk Budapesten. Úgy terveztem, hogy nem szállók ki, a gépen alszom, de aztán megnyugtat76