Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 2. szám - Vörös István: A forgó semmi ellen ; Hatalom nélkül ; Búcsúzás a budai hegyektől ; A remény? Egy nagy tároló ; A koldus hálaéneke (versek)
akár a pénzt a koldus és király, akár hitelt az éhséghalmozó; állok az utcán és bebámulok. Hogy mit ér a szegény, nincs arra szó. Billió mérföldekről jött a pénz, jött drótos, kékfehér és kopár virtuális terek sötétjein, ki tudja, tán 10 másodperce már. Egy elcsórt tízesem megsokasult, hozzátok talált és ott célhoz ért, s boldogan hal meg így a nincstelen, mert nem kap pénzt már szinte semmiért. Tanultam én, hogy munkából megélsz, s a gazdaság vad kristályműszerén forintba az érték átszűrhető. A lélekről nem ád hírt földi fény, véremet felissza, magába zár. Hát csöndben és tűnődve figyelem közgazdászok szokatlan útjait. Talán a pénz az ötödik elem ? Tán fáj a banktrezornak a magány, az ott bent szétszórt milljom árvaság? Hogy mért nem dobja át az ablakon szétvetve értékek sarokvasát! Mi spórolásnál is értékesebb: megbékélés, túlélhető hideg. Az űrszemét van tőlem távolabb vagy a köztünk járó gépemberek? O jaj, lakhatás és szép öregkor, ó jaj, az út számlától ételig. Jaj, igény a kultúrára, mi lelt? Az orvosság szánktól elvétetik. Egy csillag hullik földre épp elénk, egy égi üzenet, mely végre most szétosztható és jut mindenkinek, hát mért ne lennénk végre boldogok?
