Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 2. szám - Vörös István: A forgó semmi ellen ; Hatalom nélkül ; Búcsúzás a budai hegyektől ; A remény? Egy nagy tároló ; A koldus hálaéneke (versek)
vagy nem is tudom mi, plakátsikoly, falak, itt megállt az idő, de máshol még halad a szerencse karjain. Nem is nagyon muszáj búcsúzni tőletek, hiszen nagy Európa, mindenki eljöhet, vonatfülkénk arra ring. Vegyes érzelmekkel nézek vissza rátok érthetetlen leckék, buta jogszabályok, papírmunka órái. Nem jár vissza nékem az ellopott idő, fölösleges munkám, mint a golyva kinő, s mint a lámpa világít. O, gyakran az észnek borús ösztöneit és a hazahúzó facebook-köteleit a megszokás elvágja. A szilaj honvágynak gigászi harcait, min bujdosó csillag nem old és nem lazít, behunyt szemünk nem látja. Ha üres az ország, az is jó mulatság, így fogy el szép lassan az egész magyarság. Nevét sem mondja senki. Dühösen lelőjük álmunk tarka képét, bejön a pusztaság, nincsen benne részvét, az Alföldet belengi. A remény? Egy nagy tároló A remény? Egy nagy tároló. S az iszony? A tároló kis hala. Megokolható, ha kifogom. Itt is a szigony. A koldus hálaéneke Állok az ablakon túl éjszaka, s a jól mérhető közelségen át zsebembe gyűjtöm össze a dohos borzongó irigység minden szavát, 51
