Forrás, 2016 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2016 / 2. szám - Vörös István: A forgó semmi ellen ; Hatalom nélkül ; Búcsúzás a budai hegyektől ; A remény? Egy nagy tároló ; A koldus hálaéneke (versek)
Hatalom nélkül Berajzolódom végleg a világba, mint a vadász elé került fogoly, félrekezel országos diliházban egy rémálom, egy kitervelt mosoly. Egy porcikám se bízik senki másban, az orvosom magam kezére ad, én folytatom, hol éppen abbahagyta, a nem gyógyító hazugságokat. Ki itt talál majd rám e szörnyűségben, és félig égett életünkre lát, az leszokik majd minden rossz szokásról, és nem hajtja a maga igazát. A vidám rabság ugyan mire várna? Mi hátra van, az legfeljebb a múlt. A rémületünk egésznap cipelte, s a kosárból most végleg kiborult. Búcsúzás a budai hegyektől Nem világít már le rám a János-hegye, ezentúl elrejti az Alpok erdeje szép városom, képedet. A vonatban állok, s rád visszanevetek. Nem tartanak többet itt kis ígéretek, sem hazugság, képzelet. Itt kaptam meg első mobiltelefonom, itt mondtam az órán, a kémiát unom, de a verset értem én. Itt volt Attilának 100-as szülinapja, csak az a kár, hazám, negyvenig se bírta, mert túl jól értett, szegény. De én meg nem várom, hogy hasonlítsak rá, megszököm előle, elfutok világgá. Leszek akár gyerekcsősz. Ti még ott voltatok szalagavatómon, akkor nem terveztem, hogy így meghatódom, de a valóság meggyőz,
